"Dörömbölő hangokat" észleltek a Titanichoz indult merülőhajó felől
Tovább folyik a keresés az eltűnt merülőhajó után, most azon a területen, ahonnan a hangokat észlelték.
Tovább folyik a keresés az eltűnt merülőhajó után, most azon a területen, ahonnan a hangokat észlelték.
Ukrajna budapesti nagykövetségének közbenjárásával juttatták haza őket.
Szijjártó Péter szerint az ukrán külügyminiszter hazudik.
Drón és rakétatámadás érte Kijevet és Lvivet, miközben Zaporizzsját lőtte az orosz tüzérség.
Járattörlésekre és késésekre kell számítani kedden.
Erről az ukrán külügyi szóvivő számolt be.
Az orosz ellenzéki vezető szerint 30 évvel is meghosszabbíthatják a börtönbüntetését.
Segítséget fog nyújtani házak és iskolák újjáépítésében, a víz- és szennyvízszolgáltatások, valamint a közlekedési infrastruktúra helyreállításában.
Eszerint Oroszországnak az ukrajnai háború mellett is lenne kapacitása a Svédország elleni műveletekre.
A nyilatkozat azt követően született, hogy az ukrán és az orosz hatóságok közölték: az árvíz halálos áldozatainak száma 52-re emelkedett.
A hírt az oroszok jelentették be.
A biztonsági szolgálat és a delegáció nagy részét szállító gép nem kapta meg az engedélyt a magyar légtérbe való belépésre.