"Dörömbölő hangokat" észleltek a Titanichoz indult merülőhajó felől

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. június 21.

Külpol

Tovább folyik a keresés az eltűnt merülőhajó után, most azon a területen, ahonnan a hangokat észlelték. 

Tenger alatti zajokat észlelt a kanadai mentőcsapat az Atlanti-óceánnak azon a területén, ahol a Titanic roncsaihoz tartó, nem sokkal az indulás után eltűnt, Titan nevű kis merülőhajó után folyik a kutatás – jelentette be az amerikai parti őrség szerdán.

Az OceanGate Expeditions merülőhajója vasárnap reggel 6 órakor indult útnak, és a szakértők szerint mintegy 96 órára elegendő oxigénnel rendelkezett. Jamie Frederick, az amerikai parti őrség kapitánya magyar idő szerint kedden este 7-kor azt mondta, hogy "40-41 órára elegendő" oxigén maradhatott a Titanon. Eszerint a bent lévőknek – közép-európai idő szerint – nagyjából csütörtök délig elegendő az oxigén, így a kutatóegységek versenyt futnak az idővel.

A Titan fedélzetén öten tartózkodnak, Hamish Harding brit milliárdos, egy pakisztáni származású Nagy-Britanniában élő üzletember, Shahzada Dawood és 19 éves fia, az amerikai Stockton Rush, a merüléseket szervező vállalkozás alapító-vezetője, valamint Paul-Henry Nargeolet francia Titanic-szakértő, a jármű vezetője.

A Twitteren közzétett tájékoztatás szerint a kanadai mentőegység P-3 Orion tengerészeti felderítő-repülőgépe által újonnan észlelt zajok nyomán a távvezérelt keresőegységeket erre a területre irányították, és a keresés – egyelőre eredmény nélkül – jelenleg is itt folyik.

A parti őrség további részletekre – beleértve a zajok természetét és azt, mennyi ideig észlelték őket – nem tért ki, a CNN amerikai hírtelevízió és a Rolling Stone amerikai lap azonban amerikai kormányzati feljegyzésekre hivatkozva kedd este azt közölte, a felderítőgép mintegy 30 percen át tartó "dörömbölő hangokat" rögzített. A hírt elsőként közlő Rolling Stones szerint a zajokat szonárbóják segítségével észlelték, közel ahhoz a helyhez, ahol a merülőhajóval elvesztették a kapcsolatot, négy órával később pedig a zajok megismétlődtek.  

 

Az amerikai parti őrség kapitánya, Jamie Frederick kedden újságíróknak azt mondta, az amerikai és a kanadai mentőegységek már tübb mint 7600 négyzetmérföldet fésültek át a nyílt vízen, hozzátéve, hogy ez a terület nagyobb, mint Connecticut állam.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a merülőhajó eredeti úticélja, a Titanic roncsa 3800 méter mélyen fekszik, ahova már napfény nem jut el. Ide csak egészen speciális felszereléssel lehet eljutni a nagy nyomáskülönbség miatt. Tim Matlin, a Titanic roncsival foglalkozó kutató elmondta, ha a Titan a tengerfenékig süllyedt, szinte lehetetlen lesz a "merülőhajóról merülőhajóra"-mentés.

A mentőegységek azt remélik, hogy a Titan esetében kommunikációs vagy elektromos hiba történt, ez esetben ugyanis a Titan valószínűleg valahol a felszínen lebeg, és várja a mentést.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője elmondta, hogy a mentést Joe Biden amerikai elnök  is szoros figyelemmel kíséri.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.