Azzal vádolja az ENSZ Oroszországot, hogy akadályozza az árvíz sújtotta területek megközelítését

  • narancs.hu
  • 2023. június 19.

Külpol

A nyilatkozat azt követően született, hogy az ukrán és az orosz hatóságok közölték: az árvíz halálos áldozatainak száma 52-re emelkedett.

Azzal vádolta meg az ENSZ Oroszországot, hogy nem engedi a segélyszállítmányok eljuttatását a kahovkai gát megsemmisülése miatti árvíz sújtotta, orosz ellenőrzés alatt álló területekre

írja a The Guardian. "Az Oroszországi Föderáció kormánya mindeddig elutasította az ideiglenes katonai ellenőrzése alatt álló területekhez való hozzáférésre vonatkozó kérésünket" – áll Denise Brown, az ENSZ ukrajnai humanitárius koordinátorának közleményében.

"Sürgetjük az orosz hatóságokat, hogy a nemzetközi humanitárius jog szerinti kötelezettségeiknek megfelelően járjanak el. Nem lehet megtagadni a segítséget azoktól az emberektől, akiknek szükségük van rá" – jelentette ki Brown.

A nyilatkozat azt követően született, hogy az ukrán és az orosz hatóságok közölték, az árvíz halálos áldozatainak száma 52-re emelkedett. Orosz tisztviselők szerint 35 ember halt meg a Moszkva által ellenőrzött területeken, az ukrán belügyminisztérium szerint pedig 17-en haltak meg és 31-en eltűntek – jelentette a Reuters.

Mindkét oldalon több mint 11 ezer embert evakuáltak.

Mint ismert, az oroszok által ellenőrzött gát június 6-i összeomlása árvizeket szabadított el Dél-Ukrajnában és a herszoni terület Oroszország által megszállt részein, elpusztítva házakat és mezőgazdasági területeket, s ellehetetlenítette az ott lakók ellátását.

Az ukrán ügyészséget a nyomozásban segítő nemzetközi jogi szakértők csoportja szerint "nagy valószínűséggel" a gát összeomlását az oroszok által elhelyezett robbanószerek okozták.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."