Orbán: új szintre emeljük a hadiipari együttműködést Szerbiával
A kormányfőt a honvédelmi miniszter és Palkovics László is elkísérte.
A kormányfőt a honvédelmi miniszter és Palkovics László is elkísérte.
A konzervatív politikust számos volt munkatársa zaklató bánásmóddal vádolta.
Jens Stoltenberg erről ukrajnai látogatása után beszélt Németországban.
Belgorod főutcáján 20 méteres kráter keletkezett, több épület megrongálódott.
Szerhij Pataki Nagyszőlősről vonult be, Bahmutnál harcolt. Elvették a telefonját, felvették vele, hogyan ölik meg.
Az orosz állami tévé riportere szerint ez nyilván oroszgyűlölő emberek létrehozását célzó genetikai kísérlethez kell.
Évtizedek óta ömlenek az Európai Unióból érkező támogatások az országba. Arról viszont keveset beszélünk, hogy jól hasznosultak-e a Magyarországra zúdított eurómilliárdok.
Az Európai Bizottság elnöke levélben reagált arra, hogy egyre több tagállam tiltja meg az ukrán gabona importját.
Ő már második uniós tisztviselő, aki megsérült a hétvégén Kartúmban kitört konfliktusban.