A WHO szerint már eltemetni sem tudja a halottakat a gázai Al-Shifa kórház

  • narancs.hu
  • 2023. november 14.

Külpol

Izrael azzal vádolja a Hamászt, hogy a kórház alatti alagutakban parancsnoki központot működtet, ezt a kórház és a Hamász is tagadja.

A Gázai övezetben zajló harcok miatt több ezren rekedtek a térség legnagyobb kórházában, ami a WHO szerint gyakorlatilag

már majdnem olyan, mint egy temető. Tisztviselők szerint a holttestek egyre csak halmozódnak, és azokat már eltemetni sem tudják

írja a BBC. A Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint még mindig legalább 2300 ember van a kórházban – 650 beteg, 200-500 alkalmazott és körülbelül 1500 menedéket kereső ember.

Dr. Mohamed Abu Selmia, az Al-Shifa kórház vezetője szerint körülbelül 150 holttest oszladozik a kórházban. Azt mondta a BBC-nek, hogy az izraeli hatóságok még mindig nem adtak engedélyt arra, hogy elszállítsák ezeket a holttesteket, és eltemessék őket. Állítása szerint a kórház területére már kutyák szabadultak be, és elkezdték megenni a holttesteket.

Gázavárosban az elmúlt napokban egyre hevesebb harcok dúltak az izraeli erők és a Hamász fegyveresei között. Információk szerint a harcok egy része a kórházhoz közeli utcákon zajlott. Izrael azzal vádolja a Hamászt, hogy a kórház alatti alagutakban parancsnoki központot működtet, ezt a kórház és a Hamász is tagadja. A Gázai övezetet irányító Hamászt emellett Izrael azzal is vádolja, hogy akadályozza a humanitárius megoldásokat.

Az izraeli hadsereg tagadta, hogy a kórházat is ostromolnák, közlésük szerint aki el akarja azt hagyni, megteheti, de azt elismerték, hogy a kórház közelében vannak összecsapások.

 

A BBC azt írja,

aggodalomra ad okot annak a több tucat koraszülött csecsemőnek a sorsa is, akik az áramkimaradások miatt már nem lehetnek inkubátorban.

 
Ilyen és ehhez hasonló képek járják be a világot a gázai koraszülött csecsemőkről.

A kórház vezetője azt mondta, már 7 csecsemő halt meg oxigénhiány miatt. Tárgyalásokat folytatnak az izraeli hatóságokkal a csecsemők kimenekítéséről, de egyelőre nem sikerült megállapodásra jutniuk. Mark Regev, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök főtanácsadója szerint Izrael gyakorlati megoldásokat ajánlott a csecsemők kimenekítésére, de ezeket a megoldásokat állítása szerint a Hamász nem fogadta el.

"Nem fogadják el az üzemanyagot, amit felajánlottunk a generátoraikhoz, és nem támogatják a csecsemők mentőautókkal való kimenekítését" – mondta Regev, aki szerint a Hamász ezeket a szörnyű képeket akarja láttatni. Egyben azzal vádolta a Hamászt, hogy ők változtatták háborús övezetté a kórházat azzal, hogy alagutakat építettek alatta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.