A futball ronda igazsága: a rossz rendszer előbb-utóbb rossz eredményeket szül

Sport

A vasárnapi menetrendszerű sportkatasztrófa a Puskás Arénában az agyonközpénzelt magyar akadémiai rendszer bukására mutatott rá, az pedig a teljes közeg kritikája, hogy ennek ellenére sem akarná senki Marco Rossi szövetségi kapitány lemondását. Hiszen nincs más, és ezt ő is tudja.

A NER tizenötödik évében valamiért kötelező valahogy viszonyulni a válogatott futballhoz akkor is, ha esetleg valaki nem szereti ezt a sportágat. Mivel a vonatkozó megszólalások egy része alapvetően politikai töltetű meglátás, sokat nem lehet velük kezdeni, de a vasárnap délután Írország ellen az utolsó utáni – 96. percben – elbukott meccs a 40 év után újra semmivé lett világbajnoki álmokkal együtt is alkalmas némi vizsgálatra azzal kapcsolatban, miért alakult így. Már persze azon túl, hogy az íreknek van egy Troy Parrott nevű ihletett formában focizó játékosuk, aki tulajdonképpen egyedül verte meg a magyar válogatottat.

 
A katasztrófa pillanata
Fotó: MTI / Hegedüs Róbert 

Érdemes megjegyezni, hogy ennél jobb lehetősége soha nem lesz már a magyar válogatottnak egy viszonylag könnyű kijutásra: a négyfős csoportunkból Örményországot kötelező megverni, Írország pedig közel azonos szinten van velünk, ráadásul elég csak pár írrel beszélgetni ahhoz, hogy kiderüljön, legalább olyan pechesek a sportban, mint mi, és legalább annyit tudnak röhögni az állandó számolgatásokon az esélyekkel kapcsolatban, mint mifelénk. Portugáliát nem kötelező megverni, bár épp az írek azzal hozták magukat vissza a meccsbe, hogy ők – velünk ellentétben – tényleg szereztek tőlük három pontot.

A pótselejtező reális elvárás volt, úgy tűnt, meg is lesz, ez pedig sokáig eltakarta a látható problémákat: azt például, hogy Törökország válogatottja a Nemzetek Ligája sorozatban idén két meccsen hat gólt rúgott nekünk, vagy hogy megint elkezdtünk az utolsó pillanatokban bukni eredményeket. Az írek elleni vasárnapi meccs verte bele az utolsó szöget a koporsóba, de valójában már a dublini odavágón is így buktunk két pontot, illetve a portugálok elleni hazai meccsen is a 86. percben ment el a döntetlen. 

A magyar válogatott futball erényeit sokáig lehetne sorolni: Marco Rossi irányítása alatt láthatóan van játéka a csapatnak, Szoboszlai Dominik játékát külön is élmény nézni, Varga Barnabás személyében pedig már nemcsak Szalai Ádámhoz hasonlóan szimpatikus és sokat küzdő erőcsatára lett a válogatottnak, de még gólképes is. Ránézésre óriási haladás, hogy két kezdőnk az angol bajnokság egyik topcsapatának (igen, Liverpool) állandó kezdőjátékosai, miközben Schäfer András például az Union Berlinben a Bundesligában lett képes alapemberré válni.

Ezek a kifutott teljesítmények azonban olyan súlyos gondokat fedtek el mostanáig, amiket érezhetően senki nem akart meghallani a futball körüli döntéshozók közt: a magyar futball mögött lévő akadémiai rendszer nemcsak nagyon drága, de szakmailag teljesen értékelhetetlen, és most már ki lehet jelenteni, hogy kudarc. 

 
A körítés rendben van
Fotó: MTI / Illyés Tibor 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.