Szijjártó: Hét magyar állampolgár továbbra sem tudja elhagyni a Gázai övezetet

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. november 13.

Külpol

Néhány nappal ezellőt találat érte a tartózkodási helyüket, többük kórházi ellátásra szorult.

A kormány továbbra is a speciális magyar szempontok érvényesítését fogja követelni a nemzetközi fórumokon az izraeli helyzettel kapcsolatban, ugyanis elsődleges fontosságú a magyar állampolgárságú túszok kiszabadítása és a Gázai övezetben tartózkodók kimenekítése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a tagországok álláspontja pár alapvető pontot leszámítva meglehetősen eltérő az izraeli helyzettel kapcsolatosan, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, és főleg nem szabad relativizálni azt, hogy hogyan és miért kezdődött a fegyveres konfliktus. Szijjártó közölte, 

továbbra is van hét olyan, magyar állampolgárságú személy a Gázai övezetben, aki biztonsági okokból nem tudja elhagyni a területet.

Elmondása szerint folyamatosan tartják a kapcsolatot a Gázában rekedt magyarokkal, néhány nappal ezellőt azonban a tartózkodási helyüket találat érte, aminek következtében többen könnyebb sérülést szenvedtek, többüknek kórházi ellátásra volt szükségük. „Mára mindannyian elhagyhatták a kórházat, és szervezik jelenleg azt, hogy valahogyan eljuthassanak a rafahi határátkelési pontra” – mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy az izraeli és az egyiptomi külügyminiszterrel is megállapodott abban, hogy ha ez sikerül, akkor a hét érintett és két palesztin állampolgárságú családtagjuk elhagyhatja az enklávét.

Külügyek Tanácsa - élőben Brüsszelből

Külügyek Tanácsa - élőben Brüsszelből

Posted by Szijjártó Péter on Monday, November 13, 2023

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón emlékeztetett, a Hamász öt magyar állampolgárt is túszul ejtett. Ezzel kapcsolatban a miniszter köszönetét fejezte ki Katarnak, amiért közvetítőként lép fel az elhurcolt emberek minél előbbi kiszabadítása érdekében. „Nyilvánvaló, hogy így mi csak olyan határozatokat, megoldási javaslatokat tudunk támogatni bármely nemzetközi szervezetben, amely felszólítja a Hamászt a túszok feltétel nélküli, azonnali elengedésére. Nem tudunk támogatni olyan határozatot, megoldási javaslatot, amelyben ez nincs benne” – közölte a tárcavezető.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.