Bombariadó volt egy Belgrádból Moszkvába tartó repülőjáraton

  • narancs.hu
  • 2022. március 11.

Külpol

Az Air Serbia gépét visszafordították és kiürítették. A légitársaság az egyetlen Európában, amely még mindig repül Oroszországba és vissza.

Bombariadó miatt visszafordítottak és kiürítettek egy Belgrádból Moszkvába tartó járatot - közölte pénteken a szerb rendőrség az AP hírügynökség szerint.

A belgrádi repülőtérre e-mailben érkezett a bejelentés, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az Air Serbia moszkvai járatán.

A szerb média szerint a gépen több mint 200 utas és a személyzet tartózkodott.

A gépet ezért röviddel a felszállás után visszafordították, az utasokat leszállították, és a rendőrség ellenőrzi a repülőt. Más részletet nem közöltek.

Az AP felhívja rá a figyelmet, hogy az Air Serbia légitársaság az egyetlen Európában, amely még mindig repül Oroszországba és Oroszországból vissza, mivel Szerbia nem csatlakozott a hagyományos szövetségese, Oroszország ellen hozott nyugati szankciókhoz. 

Az Air Serbia a nagy kereslet miatt korábban növelte az Oroszországba közlekedő járatok számát.

A hírügynökség korábban arról is hírt adott, hogy Németország külügyminisztere, Annalena Baerbock felszólította Szerbiát, amely az ukrajnai háború miatt nem vezetett be szankciókat hagyományos szövetségesével, Oroszországgal szemben, hogy igazítsa politikáját az Európai Unióhoz, ha csatlakozni akar a szövetséghez.

A történelmileg baráti országnak tekintett Oroszország továbbra is népszerű a szerbek körében. Aleksandar Vucic szerb elnök azt válaszolta a német külügyminiszter felszólítására, hogy Szerbia nagyon határozott és világos álláspontot képvisel, és országa semmi olyat nem tett, ami Ukrajnának ártana.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”