Ellenzéki vezetése marad Isztambulnak, Ankarának

  • narancs.hu
  • 2024. április 1.

Külpol

Erdoğan pártja nem tudott nyerni a nagyvárosokban a törökországi önkormányzati választásokon.

A vasárnap lezajlott törökországi önkormányzati választásokon a szavazatok 99 százalékának összesítése után az ellenzéki Köztársasági Néppárt országosan 37,7 százalékot ért el eddig, Erdoğan Igazság és Fejlődés Pártja 35,5 százalékot. Három nagyvárosban  azonban az ellenzék erősebb, mint országosan. Ankarában 60 százaléknál tart az ellenzéki polgármesterjelölt, Mansur Yavaş, İzmirben 49 százalék olvasható Cemil Tugay neve mellett, Isztambulban pedig 51 százalékon áll Ekrem İmamoğlu, aki öt éve is győzött.

A Telex írása szerint Recep Tayyip Erdoğan pártja nem tudta visszaszerezni a vezetést a három nagyvárosban.

A 78 százalékos részvételi aránnyal lezajlott választások eddigi eredményét Özgür Özel, a Köztársasági Néppárt vezetője úgy kommentálta, történelmi jelentőségű eredményt értek el: „ma szavazóink nagyon fontos döntést hoztak, úgy döntöttek, új politikát szeretnének Törökországban”. 

„Kedves isztambuliak, ma kinyitottátok az ajtót egy új jövő felé” – mondta Imamoğlu, az isztambuli polgármester. – „Holnaptól Törökország egy másik Törökország lesz. Kinyitottátok az ajtót a demokrácia, az egyenlőség és a szabadság előtt... A szavazóurnáknál meggyújtottátok a remény lángját!”

Ez az értékelés bizonyos szempontból rímel a tavaly újabb öt évre megválasztott Erdoğan elnök szavaira, aki korábban azt mondta, hogy aki nyer Isztambulban, az nyer Törökországban. A 16 milliós nagyvárosban a kormánypárt Murat Kurumot, a korábbi környezetvédelmi és városfejlesztési minisztert indította. A felmérések alapján nem lehetett megítélni, kinek áll majd a zászló, mert nem volt olyan széles körű ellenzéki összefogás, mint öt éve, a kurdok is saját jelölttel vágtak neki a választásoknak.

 A címlapképen Ekrem İmamoğlu, a török ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) isztambuli polgármestere és jelöltje sajtótájékoztatóra érkezik a helyhatósági választás napjának estéjén, miután megérkeztek az első, nem hivatalos eredmények 2024. március 31-én. MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.