Három és fél év börtönbüntetésre ítélték Alekszej Navalnijt

  • narancs.hu
  • 2021. február 2.

Külpol

A szabadságvesztésbe beleszámít az a majdnem teljes év is, amit a politikus házi őrizetben töltött.

Letöltendőre változtatta kedden az illetékes moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben 2014-ben kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést.

A bíróság az ítéletet a felfüggesztett büntetés feltételeinek megszegésével indokolta, azzal, hogy Navalnij több alkalommal nem jelentkezett az előírt időpontban a felügyelő hatóságnál. A szabadságvesztésbe beszámít majd az a majdnem teljes év, amelyet a politikus házi őrizetben töltött.

Navalnij pere

 
A Moszkva városi bírósága által közreadott képen Alekszej Navalnij ellenzéki politikus (b) egy üvegkalitkában áll perének tárgyalásán Moszkva városi bíróságán 2021. február 2-án
Fotó: MTI/AP/Moszkva városi bírósága
 

 Ahogy arról mi is beszámoltunk, Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher Vostok-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el, amiért szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Az Yves Rocher az ítélethirdetést megelőzően közölte, hogy anyagi kár nem érte.

Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A politikus fivére a büntetést le is töltötte. Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel (a rubel jelenleg mintegy 3,90 forintot ér) kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának, és további 4,5 milliót egy másik cégnek. Navalnij támogatói szerint az ügyben politikai verdikt született.

Az EJEB 2017 októberében "önkényesnek" és "nyilvánvalóan észszerűtlennek" minősítette az ítéletet, azt állítva, hogy a Navalnij fivérektől megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogukat, egyúttal felülvizsgálatot kért. Az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést.

Navalnij a tárgyaláson elmondta, hogy: "Ellenem olyan ügyben folyik bírósági eljárás, amelyben ténylegesen ártatlannak mondtak ki. Emlékeztetek arra, hogy az Yves Rocher-ügy minden oroszországi fázisán átjutva az EJEB-hez fordultam, a strasbourgi bíróság pedig a tetteimben nem látott bűncselekményt. Oroszország közvetve elismerte ezt az ítéletet azzal, hogy kártérítést fizetett ki a számomra".

Az ellenzéki politikus szerint Putyin fő bánata az, hogy igyekezete ellenére nem nagy geopolitikusként, hanem mérgezőként, "Alsónadrágmérgező Vlagyimirként" fog bevonulni a történelembe.

Navalnij pere

 
Rohamrendőrök őrizetbe veszik Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egyik támogatóját Moszkva városi bírósága közelében 2021. február 2-án
Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
 

 Az ellenzéki politikus január 17-én tért vissza Oroszországba Berlinből, ahol azt követően kezelték kórházban, hogy augusztusban több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint Oroszországban megmérgezték. Nem sokkal a megérkezését követően Navalnijt őrizetbe is vették Moszkvában

Január végén több mint 4500 embert vettek őrizetbe a hatóságok Oroszország-szerte az ellenzéki politikus támogatására megtartott, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseken. Február 2-án, az ítélet kihirdetésekor a bíróság épülete környékén több mint 300 embert vettek őrizetbe.

(MTI, Guardian)

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.