Pakisztánban letartóztatták a volt miniszterelnököt
Vesztegetési ügyekkel kapcsolatos kihallgatásra érkezett a bíróságra, más korrupciós ügy miatt vitte el a rendőrség.
Vesztegetési ügyekkel kapcsolatos kihallgatásra érkezett a bíróságra, más korrupciós ügy miatt vitte el a rendőrség.
A győzelem napi beszéd alkalmával az orosz elnököt nem zavarta meg a valóság.
Biden elégedettségi mutatói szintén negatív képet festenek.
Melyet nem szombaton, hanem a hét más napjain termeltek a zsidó dolgozók.
David Cornstein volt budapesti amerikai nagykövet aktívan küzd a korábbi elnöknél, hogy ez megvalósulhasson.
A csehek több mint tízszer ennyit. Az Eurostat adatai szerint eddig 3,9 millió ukrán kapott ilyen státuszt az EU-ban.
Az Európa-napon. Célja, hogy megerősítse az EU "megingathatatlan" támogatását Ukrajna felé.
Már a lövöldözés napján felajánlotta a lemondását Branko Ružić.
Eduard Heger vasárnap jelentette be, hogy a felmentését kérte az államfőtől.
Vallási okok is meghúzódnak a konfliktus mögött.
Döntését azzal indokolta, hogy az államfő nem fogadott el javaslatai közül egyet sem.
A katonai magánvállalat vezetője ismét azt állította, emberei közül sokan amiatt haltak meg, mert nem volt elég lőszerük.