Horvátország újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, Szlovéniában hivatalosan is megkezdődik a strandszezon

  • narancs.hu
  • 2020. június 15.

Külpol

A strandokon be kell tartani a 1,5 méteres távolságot, a vízben pedig a két métert.

Horvátország újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, Szlovéniában szigorú intézkedések mellett hivatalosan is megkezdődhetett a strandszezon – derült ki a válságstábok hétfői közleményéből. A válságstáb továbbá feloldotta a boltok ünnepnapi zárva tartásra vonatkozó rendeletét.

A szomszédos Szlovéniában hétfőn hivatalosan is megkezdődhetett a strandszezon. A szlovén sajtó szerint a szigorú előírások komoly kihívások elé állítják a fürdőzőket és az üzemeltetőket is. A strandokon be kell tartani a 1,5 méteres távolságot, a vízben pedig a két métert. Ez alól csak az egy háztartásban élők képeznek kivételt. A fürdőhelyek üzemeltetőinek a látogatók számát a követelményekhez kell igazítaniuk, továbbá a strandon dolgozóknak kötelező szájmaszkot viselniük.
Eközben a szlovén általános iskolák arra panaszkodnak, hogy nem tudják teljes mértékben betartani a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések.
Goran Popovic, a ljubljanai Livada általános iskola igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: az elvárások teljesíthetetlenek, és az iskolákra hárítják a felelősséget.
Szavai szerint ha nem lesz lehetséges úgy dolgozni, ahogy a járvány előtt, akkor jobb lesz, ha az őszre nem térnének vissza az iskolákba. "Nem könnyű állandó félelemben élni, hogy felelősek leszünk, ha történik valami" – mondta.
Szlovéniában május 28-án kezdődött meg az oktatás. Azóta három különböző iskolában diagnosztizáltak fertőzött diákokat, ezért az egész osztálynak és a tanáruknak is kéthetes házi karanténba kellett vonulniuk.

Zágráb és Ljubljana - április végétől és május elejétől – szigorú óvintézkedések mellett –fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több uniós ország állampolgára előtt. Utóbbi hétfőtől az összes közös határátkelőhelyet is megnyitotta Olaszországgal.

Kedden dönt a parlament a veszélyhelyzet megszűnéséről

12 előterjesztésről szavaznak. Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak - közölte az MTI. A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.