A román ügyészség szerint gyűlöletbeszédnek minősül, de nem volt uszító jellegű Klaus Iohannis román államfő magyarellenes beszéde

  • narancs.hu
  • 2020. június 15.

Külpol

Ezért megszüntette az eljárást.

Gyűlöletbeszédnek minősíthető, de nem volt uszító jellegű Klaus Iohannis román államfő magyarellenesnek tartott április 29-i televíziós beszéde a román legfelsőbb bíróság melletti ügyészség szerint.
Románia elnökét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttéregyesületei, valamint a Székely Figyelő Alapítvány jelentette fel az ügyészségen azt követően, hogy az államfő Erdély elcsatolásának veszélyét lebegtette meg egy televíziós beszédben, és ezt azzal is illusztrálta, hogy bizonyos szavakat magyarul mondott. Kijelentése miatt a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénzbírságot rótt ki az államfőre, az ügyészség azonban június 9-én úgy ítélte meg, hogy az államfő megnyilvánulása nem számít bűncselekménynek, ezért megszüntette az eljárást.

A vádhatóság határozatát a G4Media.ro portál ismertette hétfőn.
"Értékelésünk szerint a vizsgált beszéd egyes elemei túllépik a szabad véleménynyilvánítás kereteit. (.) Ez, a hangvételt is beleértve, egészében gyűlöletbeszédnek tekinthető" – állapította meg az ügyészség, mely a CNCD elmarasztaló határozatát is megemlítette. Az ügyészség szerint a beszédnek azonban egyetlen eleme sem éri el a bűncselekmény szintjét, hiszen csak a beszélő viszonyult ellenségesen a személyek egy csoportjához, nem kérte, hogy mások is viszonyuljanak hasonlóan.
Az EMNT és az SZNT feljelentését megfogalmazó Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek úgy értékelte, hogy az ügyészség megállapításaival súlyos csapást mért az államfőre, ezért érdemes volt megtenni a feljelentést. Hozzátette azonban, hogy nem fogadják el az eljárás megszüntetését elrendelő határozatot, annak felülvizsgálatát kérik.

Kifogásolt televíziós beszédében Klaus Iohannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) "azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak". Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért? Kijelentésével az államfő valóságos versengést indított el az ellenzék és a kormányoldal között, hogy melyikük utasítja el határozottabban az erdélyi magyarok jogköveteléseit.
A diszkriminációellenes tanács ötezer lejes (360 ezer forint) bírságot rótt ki az államfőre, elmarasztaló határozatát azonban Klaus Iohannis megtámadta a bíróságon.

A román diszkriminációellenes tanács gyűlöletbeszéd miatt megbírságolta az ország elnökét

A tanács szerint Klaus Iohannis megsértette a magyar nemzetiségű állampolgárok méltóságát. Megsértette a magyar nemzetiségű román állampolgárok emberi méltóságát Klaus Iohannis román államfő, amikor magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata ellenfeleit - állapította meg szerdai határozatában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.