Elhagyta a kórházat Ferenc pápa
Most először mutatkozott személyesen azóta, hogy februárban kórházba került a szentatya.
Most először mutatkozott személyesen azóta, hogy februárban kórházba került a szentatya.
Nemcsak közéleti, hanem ügyeket is támogatott az Egyesült Államok. Ezek törlése felfoghatatlan károkat okoz egy tanulmány szerint.
Nemcsak az afrikai rászorulókon, hanem saját gyerekén is spórol a milliárdos.
Igaz, a török elnök nem is indulhatna 2028-ban, ha nem módosítják az alkotmányt.
A szerb miniszterelnök-helyettes szerint nyugati titkosszolgálatok állnak a tiltakozási hullám mögött.
Michael McGrath politikusokkal, bírákkal és civilekkel is találkozik majd.
Orbán Viktor mai állást nem foglalására reagált a Tisza elnöke.
Ha maradni akarnak, vegyék fel az orosz állampolgárságot – szól a rendelet.
Az Európai Unió továbbra is elkötelezett az átfogó segítségnyújtás mellett – egyebek közt erről nyilatkoztak a 26-ok.
Letartóztatás nem lesz, csak pénzbírságot kell fizetni.
Az Európai Bizottság azt szeretné tudni, a kínai állam a törvényes kereteken túl is segíti-e a szegedi elektromosautó-gyár építését.
A határőrök a telefonján olyan csetüzeneteket találtak, amelyekben Trumpot bírálta.
Ezt Netanjahu miniszterelnök mondta, a keddi légitámadások után szerdán a tankok is elindultak.