Budapestre jön a jogállamiságért felelő uniós biztos

  • narancs.hu
  • 2025. március 21.

Külpol

Michael McGrath politikusokkal, bírákkal és civilekkel is találkozik majd.

Magyarországra látogat Michael McGrath, a demokráciáért, az igazságügyért és a jogállamiságért felelős biztos, derül ki az Európai Bizottság közleményéből. Találkozni fog a kormány, az igazságszolgáltatás, a civil társadalom és a média képviselőivel.

Március 24-én, hétfőn Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel, Bóka János európai ügyekért felelős miniszterrel, valamint Legfelsőbb Bíróság elnökével, Varga Zs. Andrással, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Pecsenye Csabával, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökével egyeztet. A fő táma a 2024-es jogállamisági jelentés lesz.  Kedden az Európai Unió Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program által finanszírozott magyarországi projektek és civil szervezetek képviselőivel is találkozik. 

 McGrath szerint az uniós pénzek felszabadítása érdekében nyitott a Magyarországgal folytatott párbeszédre és segítséget nyújt a kritériumok teljesítésében. Mint mondta, nem az a céljuk, hogy leállítsák a Magyarországnak járó forrásokat, mert a polgároknak részesülniük kell ezekből, de a szabályok minden tagállamra vonatkoznak.

Az Európai Bizottság elindította az újabb hétéves költségvetés tervezését, és összekötné a jogállamisági ajánlásokat a pénzek kifizetésével, áttérnének a teljesítményalapú finanszírozásra és újabb saját forrásokat szeretnének bevonni. Orbán Viktor válaszképpen azzal fenyegetőzött, hogy ha Magyarország nem kapja meg a neki járó, de a korrupciós kockázatok miatt befagyasztott uniós forrásokat, akkor vétózni fogja a következő uniós költségvetést, írja a hvg.hu.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.