„Si vis pacem, para bellum” – hangzott el milliószor egy ókori római történetíró mondása, mióta Oroszország 2022. február 24-én teljeskörű inváziót indított Ukrajna ellen, Európa pedig, megdöbbenéséből felocsúdva, fegyverkezni kezdett. Most ezt szajkózzák a fideszes kommentfalakon is: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra.”
No, de milyen háborúra?
Magyar Péter csütörtök reggel egyperces hangfelvételt tett közzé, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023 áprilisában, az új vezérkari főnök, Böröndi Gábor kinevezése idején arról beszél:
„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes haderőt építünk fel. Ezt azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel (...), egy folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással.”
A mondatok rosszul hangoznak egy olyan kormány tagjának szájából, amelynek egyetlen, hazug üzenete van: békét akarnak. Szalay-Bobrovniczky azt is hozzáfűzi, hogy a „békementalitással” való szakítás legegyszerűbb módja a hadsereg régi, tapasztalt katonáinak, tisztjeinek elbocsátása („amit a nyilvánosságban fiatalításként ismertünk meg”), valamint Böröndi Gábor altábornagy kinevezése volt. Kifejezetten rosszul hangzik az a mondat, miszerint a honvédelmi miniszter célja, hogy
„átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára”.
A hangfelvétel több kérdést szül, mint amennyit meg tudunk válaszolni. Megnyugtató lenne azt gondolni, hogy mindössze annyiról van szó, amennyi Böröndi Gábor parlamenti meghallgatásán elhangzott: ekkor a frissen kinevezett vezérkari főnök arról beszélt, a harcászati szintről hadműveleti szintre kell állítani a honvédséget, és az Ukrajnával határos frontállamokkal, Lengyelországgal, Szlovákiával, Romániával és Bulgáriával együtt „nulladik fázisba” lépni – ami a háborút megelőző állapot.
De sem Böröndi, sem más kormánytag nyilatkozataiban nem hangzott el, hogy – miként a lengyelek, csehek és a NATO többi, közép-kelet-európai tagja hangsúlyozza – az orosz fenyegetés miatt van szükség fegyverkezésre. Nem hangzott el, hogy az az agresszor veszélyezteti Magyarország biztonságát, amelyik Ukrajnára támadt. Csak annyit hallottunk a vezérkari főnöktől, hogy Oroszország és a NATO egyaránt atomhatalom – és ha összecsapnak, itt kő kövön nem marad. Miközben a honvédség „fiatalítása” komoly töréseket – és kompetenciahiányt – okozott az állományban, a kormány komoly energiát fektetett abba, hogy népszerűvé tegye a katonai pályát. Sorozatos szivárogtatások árulkodtak arról, hogy a parancsnokban – aki mellesleg „a szittya gondolkodásmódot” kívánja meghonosítani a seregben – nem bíznak a katonák.
A legfőbb kérdés nem az, hogy szükség van-e háborús készültségre, a „nulladik fázisra”. A NATO, az EU, a lengyelek, a csehek és a Balti-államok belátása minket is arra inthetne, hogy igen, és Putyin kifejezi újra és újra, hogy a szovjet határok visszaállítására törekszik. Az égető kérdés inkább az, hogy kinek az oldalán lépne hadba az ötödik Orbán-kormány.
Két évvel ezelőtt, miután elhangoztak Márki-Zay Péter mondatai arról, hogy akár katonai segítséget is adna Ukrajnának, „hogyha a NATO úgy dönt”, a Fidesz választást nyert a BÉKE szlogenjével. Azóta Orbán Viktornak szinte hetente újra kellett kereteznie, ez a „béke” mit jelent: az EU szankciói „háborús szankciók” voltak, Donald Trump szankcióit viszont a békepártiság jegyében kellett üdvözölnie. Azt a nagyléptékű fegyverkezést, amit Németország vezetésével az uniós országok elhatároztak, Orbán „háborús spirálnak”, „háborús pszichózisnak” nevezte, miközben Putyin oldalán csak katonai műveletnek merte nevezni az orosz-ukrán háborút.
Pedig fegyverkezünk mi is. Egyetlen nagy különbséggel. Ennek a hadseregnek és ennek az országnak nincs fogalma arról, hogy merre vagyunk arccal. Sőt, a szövetségeseink sem tennék értünk tűzbe a kezüket. Most a pártsajtóvá züllesztett Index beazonosíthatatlan szerzője azt állítja, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnöknek, aki most a Tisza honvédelmi szakértője, azért kellett mennie, mert „Ukrajna-barát álláspontot képviselt, sőt, felszólalásait a Slava Ukraina (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta”.
Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor szerint nem is a háborús készülődéssel van itt baj, hanem azzal, ha Ukrajna, a NATO és Európa oldalán készülünk a háborúra. Magyarország a napokban ismét hibának nevezte az orosz energiahordozóktól való függés felszámolását, pedig az az ukránok ellen vívott háború legfőbb finanszírozási eszköze. Magyarország volt az, amely folyamatosan blokkolja az orosz oligarchák, orosz háborús bűnösök ellen kiszabott szankciókat, és az egyetlen, amely a diplomácia szerelmes virágnyelvén beszél Vlagyimir Putyinnal. Magyarország az egyetlen, amely nem hajlandó kimondani, hogy Oroszország a háborút akar, a Nyugat pedig tartós békét.
A Fidesz évek óta arra használja a háborús retorikát, hogy mindenki mást sarokba szorítson. Aki csak utal arra, hogy a szövetségeseinkkel egy platformon kell maradni, azt már lehet is stencilezni: háborúpárti.
Mintha nem a NATO tagja, hanem a szovjet béketábor részei lennénk. Aki erőt akar felmutatni Putyinnal szemben, az provokál.
Ebben a propagandazajban sem háborúról, sem békéről nem lehet észszerűen beszélgetni. Furcsa módon ez a kiszivárogtatott hangfelvétel is ezt bizonyítja: a Tisza tábora – amely alighanem sokkal megosztottabb Ukrajna ügyében, mint akár a Fideszé vagy a régi ellenzéké – most nem arról beszél, hogy Oroszország agresszív terjeszkedése Magyarországot kívánja magának, hanem arról, hogy ki akar háborút és ki nem.
Vajon háborúpárti az ötödik Orbán-kormány? A csádi missziót, a TEK szerbiai küldetését és a Putyinnak kedvező külpolitikánkat látva nem adhatunk megnyugtató választ. De a manipuláció mechanikája kísértetiesen ismerős. Ez a módszer volt az, amit Márki-Zay Péter ellen is bevetettek: elég volt néhány, a NATO-val szimpatizáló mondat. Most ugyanígy fordul vissza a bumeráng – a kéz cserélődött, a fogás nem. A valódi kérdést továbbra is félünk feltenni: kinek a szövetségesei vagyunk mi? A Nyugaté vagy Moszkváé? Az egykori szovjet blokk azon országai, amelyek bátran válaszolnak a kérdésre, épp most nyernek teljes polgárjogot a nyugati védelmi rendszerben. Nálunk a háborúból és a békéből is egyszerű mém lett, a külpolitikai sorskérdésekből meg „forró krumpli”.
