Mintegy nyolcezer észak-koreai katona állomásozik az ukrán határnál

  • narancs.hu
  • 2024. november 1.

Külpol

Antony Blinken amerikai külügyminiszter arról beszélt, Moszkva napokon belül bevetheti őket.

Az amerikai külügyminiszter szerint Moszkva arra készül, hogy a következő napokban bevesse azt a mintegy 8000 észak-koreai katonát, akik jelenleg az ukrán határon közelében állomásoznak Oroszországban – írja a Guardian beszámolója alapján a 444.hu.

Antony Blinken arról beszélt, Észak-Korea 10 ezer katonát küldhetett Oroszországba.

Az Egyesült Államok külügyminisztere szerint a katonák először egy távol-keleti kiképzőbázisra kerültek, majd túlnyomó többségüket áthelyezték a határhoz, Kurszk közelébe. Blinken egy sajtótájékoztatón részletezte, hogy az észak-koreai csapatokat többek között tüzérségi és gyalogsági műveletekre is kiképezték, ami azt jelzi, hogy a „frontvonalbeli műveletekben” akarják őket bevetni.

Blinken szerint Oroszország kétségbeesett, ezért van szüksége az észak-koreai csapatokra. „Putyin egyre több és több orosz embert dob be a saját maga által készített húsdarálóba Ukrajnában. Most pedig észak-koreai csapatokhoz fordul, és ez a gyengeség egyértelmű jele.” A külügyminiszter szerint a héten „erőteljes beszélgetést” folytattak amerikai és kínai diplomaták ebben az ügyben. Kína felé az elvárás az, hogy befolyását felhasználva próbálja meg megfékezni az oroszokat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.