NATO: Az észak-koreai katonák Kurszknál vannak

  • narancs.hu
  • 2024. október 28.

Külpol

A főtitkár szerint ez Oroszország gyengeségét mutatja. 

Észak-koreai katonák jelentek meg a kurszki térségben, ahol az ukránok harcban állnak az oroszokkal – mondta Mark Rutte NATO-főtitkár hétfőn a Politico tudósítása szerint. Úgy látja, az észak-koreaiak megjelenése komoly eszkalációt jelent, ugyanakkor Oroszország gyengeségét is mutatja, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök elkeseredettségének a jele. 

„Több mint 600 ezer orosz katona halt vagy sebesült meg a háborúban, Putyin pedig nem tudja fenntartani az offenzíva intenzitását Ukrajnában külföldi támogatás nélkül” – fogalmazott. Hozzátette, a NATO felszólítja Orszországot és Észak-Koreát, hogy haladéktalanul hagyják abba az akciókat.

Mint ismert, az Egyesült Államok, Ukrajna és Dél-Koreai is arról számolt be a titkosszolgálatok beszámolója nyomán, hogy Észak-Korea katonákat küldött Oroszországba kiképzés cáljából, hogy Ukrajnában vessék be őket később. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten azt mondta, tiszteket és műszaki személyzetet látott az ideiglenesen megszállt területeken.  

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.