Minimumadó-vita: a Fidesz is, de a támogatók is a háborúra hivatkoztak
„Arra bátorítjuk Magyarországot, hogy gondolja újra álláspontját.”
„Arra bátorítjuk Magyarországot, hogy gondolja újra álláspontját.”
A korrupcióellenes ügyészség szerint jogtalan előnyt biztosított vezetői posztra pályázó embereknek.
Emlékeztet: a KDNP-s EP-képviselő májusban még megszavazta a javaslatot.
Ennek a felét az állami költségvetésből fedezik, másik felét a kőolajipari társaságokra terhelik.
Az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt.
Megszavazták a Kiril Petkov kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Azon akadtak ki az oroszok, hogy Litvánia nem engedi át Kalinyingrád felé az uniós szankciókkal sújtott termékeket.
Havasi Bertalan erről nem számolt be, az ukrán elnök Twitter-oldala viszont igen.
A magyar kormányfő támogatja, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státuszát.
A kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját.
A fősodor farvizén halad a köztársasági elnök a Három Tengeren.
Június 20-a a menekültek világnapja. Fotósorozatban, ritkán látható képeken mutatjuk be Magyarországra menekült ukrán emberek, családok sorsát, az átmeneti életet.