A francia parlamenti választás második fordulója alig 46 százalékos részvételt hozott (a választáson csak egyéni jelöltek indulnak, listás szavazás nincs). Miután az áprilisi elnökválasztáson Emmanuel Macron kiütötte szélsőjobboldali ellenfelét, a Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pent, most a szélsőbal vezette Új Ökológiai és Szociális Népi Unió (NUPES) néven májusban összehozott baloldali szövetséggel már nem tudott megbirkózni. Az elnök Ensemble!, azaz Együtt! néven futó pártszövetsége – amelynek az egy hónapja Reneszánsz névre átkeresztelt saját pártja, a centrista liberális MoDem és Macron első miniszterelnöke, Édouard Philippe Horizons-ja a tagjai – a korábbihoz képest 105 (!) mandátumot veszítve mindössze 245 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe. Ez az eredmény – a gyenge relatív többség – messze elmarad az abszolút többséghez szükséges 289 mandátumtól – miközben a szélsőjobb és a szélsőbal óriásit lépett előre. Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja megtizenegyszerezve (!) törvényhozási jelenlétét, 89 helyet szerzett, a NUPES 131-et, a republikánusok pedig, a várakozásoktól elmaradva, 64-et. Macron veszteségét növeli, hogy alig egy hónapja kinevezett kormányának három minisztere is elvesztette a törvényhozási vetélkedést, ezért máris le kellett mondaniuk, ami azonnali kormányátalakítást kényszerít ki.
Megtört a papírforma
Ez a siralmas eredmény hatalmas pofon a magát a mindenható államvédő Jupiter szerepében láttató Macron számára. Bár azt jól érzékelte, hogy a franciák bizalma uralkodásának öt éve alatt erősen megcsappant iránta, biztosra vette, hogy bejön a húsz éve működő papírforma: a stabil kormányozhatóság érdekében megkapja a törvényhozási abszolút többséget. Elvégre a 2002-ben bevezetett választójogi reform – az elnöki terminus 7-ről 5 évre csökkentése és az ugyanennyi időre mandátumot szerző nemzetgyűlési képviselők megválasztásának az elnökválasztás utánra időzítése – célja épp az volt, hogy a félprezidenciális francia rendszer elnöke ne szoruljon az ellenzékével állandó alkudozásra, netán társbérletre (cohabitation).
Macron 2017-ben, üstökösként robbanva a nagypolitikába, az ország fellendítését és a politika megújítását ígérte, a franciák többsége pedig nagy lelkesedéssel szavazott bizalmat neki, 350 képviselőjét juttatva a nemzetgyűlésbe. Az elnök ötéves mérlege azonban legalábbis kérdéses. Tény, hogy több sikeres reformot is végrehajtott, ilyen volt a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, a fiatalok szakképzésének kiemelt támogatása, a kis- és középvállalkozások, start-upok alapításának és ezzel a munkahelyteremtés ösztönzése adócsökkentéssel és -kedvezményekkel. Az elmúlt évek nagy gazdasági-politikai válságait (Covid, ukrajnai háború) is különféle támogatásokkal, segélyekkel igyekezett – elég sikeresen – ellensúlyozni. A munkanélküliség 7,3 százalékra csökkent, ami az elmúlt több mint egy évtized legjobb eredménye, az 5,5 százalék körüli infláció pedig még mindig a legalacsonyabb az euróövezetben. Mindez azonban nem volt elég ahhoz, hogy Macron lemossa magáról a gazdagok, az elit öntelt elnökéről kialakult képet, akiben nincs szociális érzékenység, egymaga uralkodik a nép felett, és nem működik együtt senkivel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
