Francia törvényhozási választások

Jupiter alkonya

  • Vásárhelyi Júlia
  • 2022. június 22.

Külpol

Múlt vasárnap újraválasztották a francia nemzetgyűlés 577 képviselőjét. Az áprilisban második terminusát elnyerő Emmanuel Macron köztársasági elnök pártszövetsége csúnyán elvesztette abszolút többségét, megerősödött a szélsőjobb és a szélsőbal. Macronnak az elkövetkező öt évben végeérhetetlen politikai csatákat kell majd vívnia, és akár a törvényhozás feloszlatására is kényszerülhet.

A francia parlamenti választás második fordulója alig 46 százalékos részvételt hozott (a választáson csak egyéni jelöltek indulnak, listás szavazás nincs). Miután az áprilisi elnökválasztáson Emmanuel Macron kiütötte szélsőjobboldali ellenfelét, a Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pent, most a szélsőbal vezette Új Ökológiai és Szociális Népi Unió (NUPES) néven májusban összehozott baloldali szövetséggel már nem tudott megbirkózni. Az elnök Ensemble!, azaz Együtt! néven futó pártszövetsége – amelynek az egy hónapja Reneszánsz névre átkeresztelt saját pártja, a centrista liberális MoDem és Macron első miniszterelnöke, Édouard Philippe Horizons-ja a tagjai – a korábbihoz képest 105 (!) mandátumot veszítve mindössze 245 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe. Ez az eredmény – a gyenge relatív többség – messze elmarad az abszolút többséghez szükséges 289 mandátumtól – miközben a szélsőjobb és a szélsőbal óriásit lépett előre. Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja megtizenegyszerezve (!) törvényhozási jelenlétét, 89 helyet szerzett, a NUPES 131-et, a republikánusok pedig, a várakozásoktól elmaradva, 64-et. Macron veszteségét növeli, hogy alig egy hónapja kinevezett kormányának három minisztere is elvesztette a törvényhozási vetélkedést, ezért máris le kellett mondaniuk, ami azonnali kormányátalakítást kényszerít ki.

Megtört a papírforma

Ez a siralmas eredmény hatalmas pofon a magát a mindenható államvédő Jupiter szerepében láttató Macron számára. Bár azt jól érzékelte, hogy a franciák bizalma uralkodásának öt éve alatt erősen megcsappant iránta, biztosra vette, hogy bejön a húsz éve működő papírforma: a stabil kormányozhatóság érdekében megkapja a törvényhozási abszolút többséget. Elvégre a 2002-ben bevezetett választójogi reform – az elnöki terminus 7-ről 5 évre csökkentése és az ugyanennyi időre mandátumot szerző nemzetgyűlési képviselők megválasztásának az elnökválasztás utánra időzítése – célja épp az volt, hogy a félprezidenciális francia rendszer elnöke ne szoruljon az ellenzékével állandó alkudozásra, netán társbérletre (cohabitation).

Macron 2017-ben, üstökösként robbanva a nagypolitikába, az ország fellendítését és a politika megújítását ígérte, a franciák többsége pedig nagy lelkesedéssel szavazott bizalmat neki, 350 képviselőjét juttatva a nemzetgyűlésbe. Az elnök ötéves mérlege azonban legalábbis kérdéses. Tény, hogy több sikeres reformot is végrehajtott, ilyen volt a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, a fiatalok szakképzésének kiemelt támogatása, a kis- és középvállalkozások, start-upok alapításának és ezzel a munkahelyteremtés ösztönzése adócsökkentéssel és -kedvezményekkel. Az elmúlt évek nagy gazdasági-politikai válságait (Covid, ukrajnai háború) is különféle támogatásokkal, segélyekkel igyekezett – elég sikeresen – ellensúlyozni. A munkanélküliség 7,3 százalékra csökkent, ami az elmúlt több mint egy évtized legjobb eredménye, az 5,5 százalék körüli infláció pedig még mindig a legalacsonyabb az euróövezetben. Mindez azonban nem volt elég ahhoz, hogy Macron lemossa magáról a gazdagok, az elit öntelt elnökéről kialakult képet, akiben nincs szociális érzékenység, egymaga uralkodik a nép felett, és nem működik együtt senkivel.

Nemzetgy?l?si v?laszt?sok Franciaorsz?gban

 
Vackorba harapott
Fotó: MTI/EPA/Pool/AP/Michel Spingler

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.