Őrizetbe vették Zimbabwe egészségügyi miniszterét

  • narancs.hu
  • 2020. június 20.

Külpol

Márciusban kétmillió dolláros befizetés érkezett egy Magyarországon bejegyzett cég számlájára, ami miatt a hatóságok aggodalmukat fejezték ki.

Őrizetbe vették Obadiah Moyo zimbabwei egészségügyi minisztert, akit várhatóan szombaton állítanak bíróság elé azzal a váddal, hogy törvénybe ütköző módon egy kétes hírű egészségügyi vállalattal kötött több millió dollár értékű szerződést a koronavírus-járvány elleni harchoz szükséges egészségügyi termékek szállítására – közölte az MTI.

A zimbabwei korrupcióellenes hatóság pénteken vette őrizetbe a tárcavezetőt az egyre terebélyesedő botrány közepette. A helyi sajtó szerint Moyo olyan céget választott ki, amely a védőfelszereléseket, illetve a koronavírus-teszteket túlzottan magas áron kínálta a kormányzatnak. A cég árlistáján a szájmaszkok darabja például 28 dolláros (8600 forint) áron szerepelt. A hararei vezetés a közfelháborodás nyomán felmondta a szerződést.

Emmerson Mnangagwa elnök egyik fia közleményben volt kénytelen tagadni kapcsolatát a céggel, miután olyan felvételek jelentek meg a vállalat zimbabwei képviselőjéről, amelyeken az elnök és felesége, illetve a fiai társaságában látható több rendezvényen is.

Delish Nguwaya, a cég képviselője, illetve a zimbabwei gyógyszerbeszerzési hatóság több vezető tisztségviselője ellen már vádat emeltek az ügyben. Nguwayát a többi között azzal gyanúsítják, hogy hazudott a vállalatról, amelyet egy svájci székhelyű gyógyszergyártóként állított be, pedig – a vádirat szerint – mindössze egy tanácsadó cég volt minden tapasztalat nélkül az egészségügyi termékek gyártása terén.

A botrány éppen az egészségügyi dolgozók sztrájkja idején érte a dél-afrikai országot. Az orvosok és ápolók amerikai dollárban követelik fizetésüket, mivel a 750 százalékot meghaladó infláció és a helyi fizetőeszköz összeomlása miatt a bérük gyakorlatilag értéktelenné vált. A folyamatos gazdasági válsággal küzdő országban a legtöbb kereskedő ráadásul amerikai dollárban szabja meg az árakat. Az egészségügyi dolgozók egyben azt is kifogásolják, hogy nincs megfelelő védőfelszerelésük a koronavírussal fertőzöttek ápolására.

Magyar szál

Az AFP francia hírügynökség csütörtöki értesülése szerint a Magyarországon bejegyzett Drax Consult SAGL nevű cég 20 millió dolláros szerződéshez jutott Zimbabwében felhasznált Covid-19-tesztek és védekező felszerelések szállításáért.

Márciusban a magyar hatóságok aggodalmukat fejezték ki a cég számlájára történt kétmillió dolláros gyanús befizetés miatt, amely kiváltotta a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű zimbabwei ellenzéki formáció haragját. A párt korrupcióval vádolta meg a hararei kormányt.
Zimbabwében szombatig 479 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és négyen haltak bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta szövődményekbe.

Ez a szám azonban feltehetően erősen alábecsült, mivel kevés tesztet végeztek el az afrikai országban, amely a 2000-es évek eleje óta az államot és közegészségügyi rendszert romba döntő súlyos gazdasági válság áldozata.

600 millió forintot utalt a zimbabwei kormány egy magyar bankszámlára

Pénzmosás állhat a háttérben. Az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbált tisztára mosni kétmillió dollárt a zimbabwei kormányzat - állítja egy helyi lap cikke alapján a G7.hu. A ZimLive be is mutatja az erről szóló levelet, amelyet az Interpol budapesti irodája küldött el a hararei irodába április végén.

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.