Szijjártó magyarellenesnek nevezte a román elnököt

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 19.

Külpol

Románia elfogadhatatlannak tartja a miniszter szavait.

"Románia elnöke szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek, amikor megakadályozza egy új határátkelőhely létesítését a két ország között" - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán, amelyet a román külügyminisztérium közleményben utasított el.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy Klaus Iohannis alkotmányossági óvást emelt a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen.

"Románia elnöke, sajnos, szélsőségesen magyarellenes politikus"

- írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter. Hozzátette: Klaus Iohannis "folyamatosan belekeveri Magyarországot és a magyar kormányt a romániai választási kampányba", mostani döntésével "szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek", és olyan ügyet akadályoz, amely mind a magyar, mind a román embereknek fontos.

Szijjártó kiemelte: a két ország határán nyitott határátkelőhelyek nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőségűek is, közelebb hozzák egymáshoz a határ két oldalán élő közösségeket, és napi szinten könnyítik meg a környéken élők életét. "Egy új határátkelő létrehozásának megvétózása nem mást jelent, mint két nemzet egymáshoz való közeledésének szándékos akadályozását" - közölte Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett, mivel ez az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarok érdeke is.

A román külügyminisztérium közleményében válaszként azt írta, Románia elutasítja, elfogadhatatlannak és nyelvezetét tekintve tiszteletlennek tartja azokat a bírálatokat, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott meg pénteken Klaus Iohannis román elnökkel szemben.

A dokumentum szerint a román fél meglepődve vette tudomásul a magyar diplomácia vezetőjének "teljesen indokolatlan, aránytalan, a kontextusból kiragadott reakcióját".

Közölték: Iohannis nem azért emelt alkotmányossági óvást a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen, mert ellenezné a határátkelő megnyitását, hanem mert tiszteletben kell tartani a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. Nemzetközi egyezmény megkötése kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik, arról nem lehet törvény révén dönteni - írták.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.