A momentumosok szivárványos zászlót tűztek az ásotthalomi önkormányzat épületére

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 24.

Lokál

"A szivárványos zászló el kell hogy férjen a magyar, az EU-s és a székely zászló mellett is." – üzenik.

A Momentum és a TizenX aktivistái a hétvégén egy kézzel készített szivárványos zászlót helyeztek ki az Önkormányzatra.

Akciójukat azután szervezték, hogy egy héttel ezelőtt Novák Előd a Mi Hazánk alelnöke felmászott egy tűzoltólétrán a Fővárosi Önkormányzat homlokzatára, és leszedte a pénteken kitűzött szivárványos zászlót. Novák tettét azzal magyarázta, hogy szerinte "homoszexuális provokáció történt", és ennek a "családellenes jelképnek" nincs helye az utcán, annál is kevésbé a fővárosi önkormányzat homlokzatán.

A település polgármestere Toroczkai László augusztus 20-án megtapsoltatta párttársa korábbi akcióját, és közölte Ásotthalmon nem volt szükség erre, hiszen „a mi környékünkön sehol nem kerülnek ki ilyen zászlók”.

A Momentum aktivistái erre reagálva tűzték ki a Pride zászlót Ásotthalmon, közleményükben pedig leszögezték: „A Momentum tagjai egy olyan helynek szeretnék látni Magyarországot és városait, ahol nem gyűlölet kovácsol közösségeket, hanem a másik ember segítése és elfogadása - ezért a szivárványos zászló el kell hogy férjen a magyar, az EU-s és a székely zászló mellett is. Mi nem elvisszük, hanem inkább kitesszük ezeket a jelképeket.”

false

 

Fotó: Momentum

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.