Fokozatosan hidegebb lesz a jövő héten
A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni hajnalban.
A jövő városának megálmodói ma még gyerekek. Az ArchiKids mozgalomhoz csatlakozva, szeptember utolsó szombatján őket várták Budapesten, a VárosÁlmodók fesztiváljára. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezte esemény kurátorával, az épített környezeti neveléssel foglalkozó Bartók Vizuális Műhely egyik alapítójával beszélgettünk.
Két nap alatt tizenkét kastélyt megnézni soknak tűnhet, ám sajnos könnyen teljesíthető. Ez sokat elmond a kastélyok állapotáról és látogathatóságáról.
Befejezéshez közeledik a Rózsadomb hírhedt szellemkastélyának felújítása. Az épület sorsa jól illusztrálja, hogy egy ház nemcsak kő, tégla, acél és üveg, hanem az azt létrehozó közeg kultúrájának pontos fizikai lenyomata is.