Elkezdik a budapesti metróvonalakon dolgozók beoltását

  • narancs.hu
  • 2021. március 9.

Lokál

Tüttő Kata szerint ha még két ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót.

Megkezdik a budapesti metróvonalakon dolgozók beoltását, mondta el Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az ATV Híradójának. Erről Tüttőt kormányzati forrásból tájékoztatták. 

A főpolgármester-helyettes hétfőn még arról beszélt az ATV-n, hogy annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, ha még két ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. Tüttő szerint veszélyben van a hulladékszállítás és a takarítás is.

"Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, metróforgalom-irányításban, villamosvezetők, buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog már járni a metró" – mondta Tüttő hétfőn. Hozzátette: „Ha kidőlnek azok az emberek, akik a metrót irányítják, nem tudjuk őket máshogy pótolni."

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.