Így épült a József Attila-lakótelep

„Változatos színezéssel”

Lokál

Negyven éve fejeződött be a Kádár-korszak első nagy – majd’ huszonöt évig húzódó – lakótelep-beruházása. Kezdetben téglaházak épültek, amelyekben még cserépkályhával fűtöttek, a végén már nagypaneles toronyházak. Mindez még így is a rendszer legsikeresebb vállalkozása lett a lakáshiány tömeges enyhítésére.

„A kerületünkben folyó építőmunka jelenlegi legdöntőbb része a Mária Valéria-telep felszámolása. A Budapesti Városi Tanács Építési Osztályával együttesen, még ebben az évben ezt végre is hajtjuk. A régi nyomortanya, a földbe rejtett fabarakkok helyén egészséges, napfényes munkáslakásokat építünk” – jelentette ki Tóthegyi József, a IX. kerület tanácselnök-helyettese 1951 augusztusában a Fővárosi Napló című lapnak, ám ha ezután a helyszínre sietett volna szemrevételezni a „felszámolást”, az ott élők valószínűleg meglincselik. Budapest legismertebb nyomornegyede ekkor már több mint harminc éve működött, és az első szanálásra vonatkozó terv csak egy évvel később született, az is határidők nélkül.

 
Fotó: Fortepan/Herbály István (1967)

Álmodik a nyomor

Valaha lőtér volt az Ecseri út, az Üllői út és a Határ út kijelölte területen, de 1916-ban, amikor a kórházakban már nem fért el több sebesült, tábori egészségközpontot állítottak fel itt. A Mária Valéria barakk-kórháznak nevezett létesítmény építményeit Károlyi Mihály alatt kezdték el szükséglakásokká alakítani, elsősorban hadirokkantak számára, de a Tanácsköztársaság idején már egész családokat is elhelyeztek a leválasztott barakkokban. Az ekkor már Mária Valéria-telepnek nevezett terület igazán zsúfolttá azután vált, hogy Trianont követően sok menekült próbált itt otthonra találni, ami persze képtelenség volt. 1920-ban a telep 1033 egyszobás, komfort nélküli lakásaiban mintegy nyolcezer ember élt. Ugyan kezdettől fogva napirenden volt a felszámolás, a következő húsz évben tovább épült, a harmincas évekre a szükséglakások és viskók száma meghaladta az 1700-at. A helyi közbiztonság állapotát jól jelzi, hogy e viszonylag kis területen a II. világháború végéig három rendőrőrs is működött.

Noha a kommunisták már 1945-ben úgy emlegették a telepet, mint az úri Magyarország kegyetlenkedésének élő példáját, a következő tíz évben inkább szemérmes hallgatással próbálták kezelni a Mária Valéria ügyét.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk