Rendőrség: kijelenthető, hogy a bombafenyegetések mögött nem áll valós veszély

  • narancs.hu
  • 2025. január 24.

Belpol

Összesen 313 iskolát vizsgáltak át, robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak.

Péntek délben sajtótájékoztatót tartott Gál Kristóf, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője a január 23-i bombariadókról. A hvg.hu tudósítása szerint a szóvivő arról beszélt,

összesen 313 iskolát vizsgáltak át a fenyegetésekkel összefüggésben, robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak.

Mint elmondta, összesen 292 intézménybe érkezett fenyegető email, ebből 19 vidéki, 273 pedig budapesti iskola volt. Több olyan iskola volt, ahol a fenyegető email spam mappába került, és azt csak később vették észre az intézményvezetők, ezért voltak olyan iskolák, ahol még péntek reggel, a tanítás előtt végeztek vizsgálatot a rendőrök. Emellett volt 21 olyan intézmény is, ahol bár nem kaptak fenyegető levelet, az intézmény igazgatója mégis kérte a rendőrség segítségét, hogy vizsgálják át az épületet.

A szóvivő szerint elegendő rendőr állt rendelkezésre és mindenhová a bejelentést követően néhány perccel ki tudtak vonulni. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelentleg terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett miatt nyomoz, a bűncselekmény átminősítése azonban nem jelenti azt, hogy nőtt volna a fenyegetettség – mondta Gál Kristóf, hozzátéve: ez magasabb büntetési tételt jelent az elkövetőnek, másrészt nagyobb a mozgástere a nyomozóhatóságnak. A nyomozás során a rendőrség együttműködik az EUROPOL-lal, illetve felkeresték azoknak az országoknak a hatóságait, ahol hasonló fenyegetések történtek az utóbbi időben.

Kijelenthető, hogy a fenyegetés mögött nem áll valós veszély, mindenki biztonságban érezheti magát

– mondta Gál Kristóf, majd megjegyezte, hogy csütörtöki napon a kiürítésekkel kapcsolatban megfelelően jártak el, a rendőrséghez nem érkezett panasz az eljárásukkal kapcsolatban.

A szóvivő tájékoztatása szerint csütörtökön több tíz esetben vonultak ki tűzszerészek is iskolákba, ahol ez indokolt volt. Mint elmondta, a vizsgálatoknál egy fokozatosságot követtek, civil, helyismerettel rendelkezők segítségével a rendőrség meg tudta állapítani, hogy a tudásuk elegendő-e ahhoz, hogy kizárják a kockázatot. Amennyiben felmerül, hogy gyanús idegen tárgy van valahol, akkor először lehetőség van bombakutató minősítéssel rendelkező rendőr bevonására, ha pedig a tárgy gyanúsnak bizonyul, akkor van szükség tűzszerészek bevonására.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.