Megújul a Városmajor, így fog kinézni - fotók
Új helyet kellene keresni a szabadtéri színpadnak, de lenne tó is a parkban.
Új helyet kellene keresni a szabadtéri színpadnak, de lenne tó is a parkban.
A legtöbb beteg még mindig a 3-14 éves korosztályból kerül ki.
A felújítást felügyelő Várkapitányság azt közölte, a falak mintegy ötödét statikai problémák miatt kellett visszabontani.
Új 2-es metró megálló létesülne a Hungexpo bejáratához közel lévő Törökőrnél.
Az, hogy a Volvo elektromos autókkal járul hozzá a környezetbarát közlekedéshez, talán nem is olyan meglepő, hiszen a fenntarthatóság mindig is a svéd márka alapelvei közé tartozott. A mild hibrid és plug-in hybrid változatokban elérhető szedán után két új Volvo - egy SUV és egy crossover - is feltűnt a Volvo galéria kínálatában, méghozzá tisztán elektromos kivitelben.
Köztük 1247 gyerek. A legtöbben továbbutaztak.
Fennállásának rekordtermelését érte el 2021-ben a Budapesti Közművek egyik kiemelt távhőtermelő létesítménye, a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű.
A hangos üzemű próba az orosz-ukrán háborús helyzet miatt elmarad.
Néhány szabályt be kell tartani, mert gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára.
1897. február 15-én nagy napra ébredt Budapest népe. Egyszerre öt helyen öltött testet a hagyományos piac megújulását jelképező vásárcsarnok intézménye.
A főváros eláll a korábbi, 2009-es szerződésétől.