125 éves vásárcsarnokok

Budapest gyomra

Lokál

1897. február 15-én nagy napra ébredt Budapest népe. Egyszerre öt helyen öltött testet a hagyományos piac megújulását jelképező vásárcsarnok intézménye.

Minden bizonnyal botrányt okozott volna 1934-ben, ha valaki Budapesten a Matuska utca elnevezést ajánlja, ami három évvel a bia­torbágyi vasúti merénylet után valóban ízléstelenség lett volna. Akkor meg különösen, ha e közterületet a vágóhidak vagy a népegészségügyi hivatalok környékén jelölik ki. Mégis Budapest közönsége megérdemelt volna – ahogy megérdemelne most is – egy Matuska utcát. Persze nem a bombás elmebeteg, hanem az 1934-ben elhalálozott Matuska Alajos emlékének adózva.

 

Közellátás, messzelátás

A későbbi alpolgármester már 1865-ben, a kiegyezés előtt Pest városának szolgálatába állt, a főváros egyesítésekor, 1873-ban kerületi jegyzővé léptették elő. Három év múlva pedig már budapesti tanácsjegyző az ipari, rendészeti és szegényügyi ügyosztályon, s a születő fővárosnak kevés olyan szabályrendelete van, amelynek elkészítésében ne vett volna részt, legyen szó közlekedésről, kávéházról vagy éppen árvízvédelemről. Matuska a későbbiekben az élelmiszer-ellátásra szakosodott, 1885-ben ő alapította a főváros közélelmezési osztályát. A nekrológokban „erélyes, rátarti, erőskezű emberként” jellemzik, de hozzáteszik, hogy szükség is volt mindezen tulajdonságokra; 1934-ben egy valóságos háborús hőst gyászolnak, „a közélelmezés ambiciózus tanácsnokát”, aki egyszerre harcolt Budapest közönségével, iparosaival, kofáival, de a törvényhatósággal is. „Az ilyen küzdelemből csak komoly alkotások születhettek és Matuska Alajosnak sikerült is a későbbi milliós főváros közélelmezésének fundamentumait megteremteni” – jegyzik meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.