Természetvédelmi területté nyilvánította valaki a híres szegedi munkagödröt

  • narancs.hu
  • 2025. február 9.

Lokál

A Centrum-tó nevet kapta a Google-térképen a nádassal körbebenőtt, vizes építési terület.

Centrum-tó – olvasható a Google térképen, a szegedi Centrum Áruház mellett található terület elnevezéseként. Azt is odaírta valaki, hogy ez „természetvédelmi terület”, ami nyilván szintén ironikus megjegyzés.

A szegediek Centrum-gödörként ismerik ezt a belvárosi építési telket. A rendszerváltás idején egy lakásszövetkezet mélygarázst, áruházat tervezett ide. Mire a mélyítéssel és a betonozással elkészültek a munkások, a beruházót felszámolták. A teleknek több gazdája is volt ezután, de építkezni egyik sem tudott vagy akart. Legutóbb 2014-ben az Igényes Otthon Kft. nevű cég lett a tulajdonos. Öt évvel később bejelentette, hogy irodaházat, lakásokat – és persze mélygarázst – épít, de ez a terv is füstbe ment. 

A Centrum-gödörrel való viccelődésnek hagyománya lett Szegeden. Hoztak létre Facebook-eseményt, szerveztek Centrum Gödör Napot, javasolták, legyen belőle delfinárium, vízibicikli-akadálypálya, esetleg oda kellene adni a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hátha ebben a portában is lát fantáziát a püspök. Hír a szegedi médiában, amikor télen befagy, aztán amikor kienged, illetve az is, amikor büdös. Ha van benne elég víz, leszállnak rá a tőkés récék, és békák is lakják.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk