Az országos hírű szívsebész elbocsátása mutatja, miért rohad a magyar egészségügy
DMARC20180302001.jpg

Az országos hírű szívsebész elbocsátása mutatja, miért rohad a magyar egészségügy

  • Drajkó Zsombor
  • 2018.10.02 07:30

Materia Medica

Nagyot ment a médiában az elmúlt hetekben egy hír, miszerint a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kardiológiai osztályának éléről egyik pillanatról a másikra elküldték Székely László főorvost. Az indoklás homályos. Cikkek tömege foglalkozott már a sztorival. Azt hihetnénk, hogy nincs már mit beszélni erről, pedig nagyon is van. A sorok között ugyanis lapul még néhány, nagyon lényeges szempont.

Frissítés (2018. október 9.): „Az elmúlt napok nyilatkozatai és több érintett megkérdezése után úgy döntöttem, hogy szeretnék egy kis korrekcióval élni a Magyar Narancsban megjelent cikkemmel kapcsolatban.

Bár a cikkben említett két problémakör, a tudásátadás hiánya és a paraszolvencia jelenléte mindennapos probléma, a hozott példa utólagosan úgy tűnik, nem volt a legjobb választás. Székely László és más megkérdezettek beszámolói alapján elmondható, hogy Székely igenis törekedett a tudása átadására és nem volt igaz az sem, hogy az osztályon egyedül ő volt képes ezt a műtétet elvégezni.

Az, hogy egy intézetvezetés képtelen volt az ellátás folytonosságát biztosítani, emberéleteket követelő hiba. A tudásátadás hiánya és a mindent körülvevő hálapénz szintén sok problémát okoznak az egészségügyben. De emiatt büntetni Székely Lászlót nem korrekt.

Ezért az érintettektől elnézést kérek, az elmúlt napok nyilatkozatai és történései számomra is más olvasatot adtak a történetnek. Sem emberileg, sem szakmailag nem lenne korrekt, ha ezt nem írnám le."


Székely László országos hírű kardiológiai szaktekintély. Neve gyakorlatilag összeforrt a minimálinvazív (kis metszésből végzett) szívbillentyű-plasztikákkal és szívbillentyű-beültetésekkel.

Szakmailag nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen ember, ő ugyanis a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet egyetlen orvosa, aki a szívbillentyűket képes ilyen típusú feltárásból műteni.

Bombaként robbant a hír szeptember közepén, hogy egyik pillanatról a másikra Székelynek távoznia kellett az általa vezetett osztály éléről. Az indoklás szerint súlyos jogi és etikai vétséget követett el. Fél évvel ezelőtt az orvos egy mellimplantátummal rendelkező fiatal nőn hajtott végre kis bemetszéssel végzett szívbillentyűműtétet. A közelség okán ilyen esetben könnyen bekövetkezhet a mellimplantátum sérülése. Székely elébe ment a problémának, és a műtét előtt már jelezte a páciensnek, hogy az implantátum sérülése esetén a szívbillentyűműtéttel egybekötve a sérült implantátumot is kicserélné, hogy a páciensnek ne kelljen egy újabb műtét terhét viselnie, és ne kelljen közel fél évig aszimmetrikus mellkassal élnie. A mellimplantátum cseréjét egy külső intézményben dolgozó plasztikai sebész kollégája segítségével szerette volna elvégezni, erről szintén tájékoztatta a betegét.

A műtét közben bekövetkezett az, amitől Székely tartott: a mellimplantátum megsérült, így operáció közben riasztották a plasztikai sebészt, aki rendben ki is cserélte azt.

false

 

Fotó: MTI – Mónus Márton

Az Országos Kardiológiai Intézet igazgatója, Andréka Péter szerint ez vezetett Székely László menesztéséhez, az orvos ugyanis úgy hívott be a műtétre egy külsős orvost, hogy azzal a kórháznak semmilyen szerződése nem volt. Sokan rebesgették, hogy a menesztéshez nem csak ez a konkrét eset vezetett, ez igazából csak ürügy volt Andrékának: a két orvos között komoly konfliktus bontakozott ki, amikor tavaly a megüresedett intézményvezetői pozícióra Andrékát nevezte ki a fenntartó pályáztatás nélkül, holott pályázatot Székely is tervezett beadni.

Azt, hogy mi vezetett egy országos hírű szívsebész gyors menesztéséhez, nem lehet biztosan tudni. De a továbbiakban nem is szeretnék ezzel foglalkozni. Ennél ugyanis sokkal fontosabb dolgokra világít rá ez a konkrét eset, és nagyon jól bemutatja, mitől rohad (sajnos nem nagyon tudok és nem is szeretnék ennél szofisztikáltabban fogalmazni) a magyar egészségügy.

A kiegészítő mellplasztikai műtét ténye igen érdekes. A szakmai háttérhez annyit érdemes tudni, hogy a kórházaknak általában valamilyen külsős szerződése szokott lenni az olyan ellátások elvégzésére, amik házon belül nem elérhetők. Plasztikai sebészet esetében általában egy másik közfinanszírozott ellátási profillal rendelkező intézménnyel kötik meg ezeket a szerződéseket, és ennek keretein belül járnak át plasztikai sebészek operálni.

Mit keresett tehát a kérdéses napon az intézet műtőjében egy olyan plasztikai sebész, akinek semmilyen szerződése nem volt az ellátóhellyel? Ennek a kérdésnek a súlya óriási: ha igaz, hogy a plasztikai sebésznek nem volt szerződése, akkor a kérdéses mellimplantátumot úgy cserélték ki, hogy a műtétet végző orvos munkáját semmilyen felelősségbiztosítás nem biztosította. Hiba esetén legfeljebb informális háttéralkukban bízhatott a beteg. A felelősségbiztosítások ugyanis nem úgy szoktak működni, hogy bárki „jöttmentre” vonatkoznak, aki az intézet falain belül operál.

A plasztikai sebész javadalmazásával kapcsolatban pedig nem sok lehetőséget hagy nyitva a történet menete.

Szerződések, megbízások nélkül ugyanis tiszta jövedelme nem származhatott ebből a műtétből, vagyis itt két eset lehetséges: vagy önkéntesként, puszta jóindulatból, teljesen ingyen vállalt el egy olyan műtétet, aminél ha hibázik, nem védi se őt, se a beteget semmilyen felelősségbiztosítás, vagy itt a paraszolvencia tankönyvi esetét láthatjuk a gyakorlatban. Életszerűtlen azt képzelni, hogy valaki a saját karrierjét is kockáztatva vállal el egy ilyen, nem életmentő műtétet, pusztán jóindulatból, ezért bocsássák meg nekem, ha inkább a második verziót vagyok hajlamos elhinni.

Megdönthetetlen bizonyítékunk nincs. Ha történt bármilyen tranzakció, jelen esetben majdnem mindegy, hogy előre vagy utólag fizetett a beteg. Garancia ugyanis semmi, felelősségbiztosítás semmi, a páciens szerződés nélkül, pusztán az orvos jóindulatában bízva vágott bele a kezelésbe, az orvos pedig felelőtlenül belement ebbe. Itt pedig nagyon jól megmutatkozik, hogy a hálapénz egyik rendkívül káros aspektusa: a betegek bizonytalan kimenetelű üzleteket kötnek mindenfajta garanciális felelősségvállalás nélkül, az orvosok pedig sajnos nem parancsolnak azonnal megálljt, hanem tevőlegesen részt vesznek ebben az egészben.

Egy használt kazettás magnó vásárlásakor talán nem akkora gond ez. Veszítünk pár ezer forintot, üsse kavics. Ha viszont a termék az egészség, a gyógyulás, ráadásul egy komplett iparág épül erre a „feketepiacra”, akkor az borzasztó nagy gond.

Kár erre egy legyintéssel azt mondani, hogy ez mindig is így volt. Ha így volt, az nagy baj. Ha most is így van, az még nagyobb. Az pedig, hogy a mindenkori kormányok szemet hunynak efelett, sőt törvényileg legalizálják, egyenesen katasztrófa.

Van azonban ennek az ikonikus szívműtétnek még egy nagyon súlyos oldala.

Székely László távozásával (majd visszavételével, majd újratávozásával) megszűntek a minimálinvazív szívbillentyűműtétek a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. Van tehát egy műtéttípus, amit egy országos ellátóban, sőt lehet, hogy az egész országban csak egyetlen orvos képes elvégezni. Hogy létezhet az, hogy a tudásátadás ennyire nem működik a hazai egészségügyben? Hogy létezhet az, hogy a hosszú, munkával töltött évek alatt ezt a tudást Székely László nem adta át senkinek?

A modern orvoslás alapvetően egy betegcentrikus csapatmunka. Ideális esetben. Ezzel szemben Magyarország még mindig a „nagy professzorok” országa. Egy jól működő egészségügyben nem szabadna olyannak megtörténnie, hogy egy műtétet csak egy orvos képes elvégezni. Nem szabadna olyannak lennie, hogy egy országos ellátón belül az esztétikus végeredménnyel járó szívműtétért a betegeknek egy konkrét orvoshoz kell menniük, mert azt csak X. professzor úr tudja elvégezni. X. professzornak ugyanis, ha a betegek érdekeit tartaná szem előtt, kutya kötelessége lenne a lehető legtöbb embernek átadnia a tudását, és ezzel javítania a hazai ellátást.

Nem csak az alacsony fizetések miatt mennek el a fiatal orvosok

Messze nem a pénzhiány az egyetlen oka, hogy egyre több orvos hagyja el az országot, az idősebb orvosok is sokat tesznek ezért. Íme, a magyar rezidensélet problémái és kérdései. Temérdek alkalommal hallgattam végig a nagyszüleimtől: végtelen a baj és a probléma, de majd ti, fiatalok, majd ti megoldjátok, mert tiétek a jövő.

Korábban már írtam arról, hogy milyen nehéz a rezidensek élete itthon. Nem milliós fizetéseket akarnak elsősorban, hanem használható tudást és olyan oktatókat, mentorokat, akik felkészítik őket a szakmájuk gyakorlására. A tudásféltés, a tudás átadásának problémája nem egyedi eset. Ez része a magyar egészségügynek, része a rezidenséletnek. Természetesen felmerül az a kérdés, hogy miért akar valaki megtartani egyes-egyedül magának olyan tudást, amit csak közfinanszírozott ellátóhelyeken kamatoztathat. Hiszen tudás-nem tudás, a közalkalmazotti bérezésen mindez nem változtat.

Mitől lesz orvos az orvos?

Az orvosi egyetem elvégzése után diplomát kap a sikeresen vizsgázó fiatal. A neve is megváltozik. Új személyi igazolványt, új dokumentumokat kap. A neve előtt két új betű, ami azt jelenti, hogy viselője doktor. Ennyi lenne? Ötödéves koromban végeztem el a mentőtiszti tanfolyamot, majd szigorlóként már dolgoztam is a mentőknél.

A rejtély kulcsa sajnos legtöbb esetben itt is a paraszolvencia: nem dokumentáltan, de piaci megkülönböztető ereje van annak, ha valaki egymaga van a tudás birtokában. Ez pedig végtelenül elkeserítő: így foszlik szét a szolidáris egészségügy szövete, így senyved el az egyenlőség és így szakad(t) darabokra az egészségügy.

Piaci monopolhelyzet az állami egészségügyön belül. Ez olvasható ennek a híres szívműtétnek a sorai között. Ne menjünk el emellett szó nélkül, és ne intézzük el egy legyintéssel!

A szerző a Momentum Mozgalom egészségpolitikusa.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!


Neked ajánljuk