Hogyan is kell értelmezni a miniszterelnök kötcsei kinyilatkoztatását a köz- és magánegészségügy szétválasztásáról?

Tudjuk, látjuk és tapasztaljuk, hogy az egészségügy rendbetétele nem szerepel a kormány prioritási listáján, így az egészségüggyel foglalkozók a kötcsei piknik óta ízlelgetik, vajon mit is jelenthet Orbán Viktor azon kijelentése, hogy a köz- és magán egészségügyi ellátást szét kell választani.

Állítólag ezen mondat a közfinanszírozott intézményekben működő magántulajdonú egészségügyi szolgáltatókra, és azon belül is elsősorban a diagnosztikai szolgáltatókra vonatkozik. Szomorú lettem, mikor ezt megtudtam, hiszen vannak problémás magánszolgáltatások (paraszolvencia, állami források kihasználása magán célból stb.) az állami egészségügyben, de a jó szerződéssel rendelkező diagnosztika vagy más komolyabb szolgáltatási partnerekkel való együttműködés pont nem ez a terület.

Új belső ellenségek?

Az első kérdés az, hogy fenntartható-e, biztosítható-e, az ellátás ezen szolgáltatók kiebrudalása esetén. A második, globálisabb kérdés pedig, hogy lenne-e értelme és haszna az egésznek?

Kik ezek a szolgáltatók, az „új belső ellenségek”, akikről a miniszterelnök beszélt?

A rendszerváltás után az egészségügy forráshiányos volt, és jelentkeztek olyan vállalkozások, amelyek bizonyos szakterülethez értettek, és megfelelő tőkével rendelkeztek. Ezek az outsourcing szolgáltatók kiváló lobbierejüknél fogva el tudták intézni, hogy az OEP szerződjön velük, és az állami közfinanszírozott egészségügyön belül magán tulajdonosként tudják nyújtani ugyanazt a szolgáltatást, mint egy állami intézmény bizonyos osztálya, munkacsoportja.

Tipikusan ilyen a Kaali intézet, amely döntően mesterséges megtermékenyítést végez; az Affidea (régebbi nevén Euromedic), mint a legnagyobb diagnosztikai szolgáltató; laborszolgáltatók, mint a Synlab; vese-dialízis központok, mint például a Fresenius, de idetartozik az Országos Gerincgyógyászati Központ is, amely magánintézményként az ilyen jellegű országos gerincműtétek meghatározó részét végzi. A legnagyobb ilyen jellegű szolgáltatók körülbelül 20-30 milliárd forintnyi állami szerződést teljesítenek évente. Ezek közül az Affidea 7,9 milliárd, a Pozitron diagnosztika egymilliárd, a Budai Egészségközpont – Országos Gerincgyógyászati Központ 3,8 milliárd forintnyi teljesítést nyújt – hogy csak a legnagyobbakat említsük.

Ezen szolgáltatók a mögöttük álló profi menedzsmentnek, profitorientált kontrolling működésüknek köszönhetően, hosszú évek alatt megfelelő partnereivé váltak az egészségügynek, és valós, jó minőségű szolgáltatást nyújtanak. Amennyiben jó a szerződésük és a szolgáltatásuk profitábilisan végezhető, úgy érdekeltek, hogy azt minél jobban, minden fél megelégedésére hosszú távon és minőségben végezzék.

Mindenhol a világon működnek ilyen outsourced szolgáltatók, amelyek minőségükben, szervezettségükben, rugalmasságukban jó példát mutatnak az állami rendszer számára, ösztönözve annak fejlődését.

Saját döntés

A jelen nehéz HR-helyzetben ezek azok a szolgáltatók, melyek igyekeznek minden lehetséges módot megtalálni a legköltséghatékonyabb működésre, nemzetközi hátterüknél fogva a legmodernebb technológiákkal dolgoznak,  igyekeznek a pácienseknek, a társintézményeknek pont azt nyújtani, amire szerződtek. Teszik mindezt úgy, hogy a dolgozóiknak versenyképes jövedelmet és megfelelő folyamatos továbbképzést kell, hogy nyújtsanak.

Ha az állam megszüntetné ezeket a szerződéseket, még beruházhat és megvásárolhatja ezeket az eszközöket, (csak az eszközpark biztosításhoz 50-60 milliárd forintra lenne szüksége), de működtetésüket biztos, hogy  nem tudná olyan hatékonyan, és jól szervezetten nyújtani, mint ahogy az jelen formájában működik. Röviden: biztosan semmi haszna nem lenne belőle. Ezen szerződések fokozatos kivezetése, és belső forrásokból való megoldása egy elvi politikai kérdés, amely természetesen elvégezhető, de véleményem szerint sok haszna nem lenne.

VIP-CT Fotó: Kovács Attila/MTI

A kórházak vezetői számára eddig is sok esetben saját döntés volt, hogy egy adott tevékenységet belsőleg meg tudnak oldani, vagy csak kiszervezésben. A kórháznak pluszforrás, ha ott marad egy lehetőség, de egyben gond is: a megfelelő szakembergárda összeállítása, összeszoktatása, és a tevékenység jó minőségben költség-hatékonyan való nyújtása.

A kiszervezett szolgáltatások – kölcsönösen előnyös szerződések esetén, és ez a lényeg – jó és hatékony megoldásai az egészségügy egyes területeinek, hiszen flexibilis és minőségi szolgáltatások nyújtására, és folyamatos fejlődésre ösztönzik a szerződő partner-szolgáltatókat.

Az állam nem tud mindent maga nyújtani az egészségügyben, és nem is kell, hogy maga nyújtsa. Az állam feladata a megfelelő szabályozás, a korrekt ellenőrzés, számonkérés, és a teljesítmény arányos fizetés.

Nagy öröm, hogy a miniszterelnök elkezdett gondolkozni az egészségügy problémáinak megoldásán, de mondhatjuk, hogy elsőre nem találta meg a problémák fő forrását.

Közel már a probléma felismerése, amely szintén a magánellátás egyik formája az állami egészségügyben, csak azt úgy hívjuk: hálapénz. Ha Orbán Viktor az egészségügy egyik legnagyobb problémája, a korrupciót jelentő hálapénz ellen szándékozna fellépni, sokkal közelebb járna a megoldáshoz.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!