Mitől lesz szuper a szuperkórház?

Korábbi bejegyzésekben már itt a Materia Medicán részleteztem, hogy az orvoslás emberi és technológiai fejlődése a költségek megsokszorozását jelenti. (Erről bővebben itt és itt olvashatnak.) A technika nemcsak a beszerzéskor, hanem a kötelező karbantartás, az energiafogyasztás, az alkatrész és tartozékárak miatt is drága. Az orvosi és ápolási ismeretek fejlődése és a szakosodás azzal is jár, hogy több szakma folyamatosan továbbképzett szakemberei járulnak hozzá a gyógyításhoz. A szakemberek kihasználtsága és kellő gyakorlata csak kellően nagy esetszám, betegszám esetén biztosítható, és bérüket is a jó kihasználtságukhoz kapcsolódó bevétel termelheti meg.

Változatok, választások

A társadalom nem szeret sokat fizetni az egészségügyért, mert az növeli az egészségügyi járulékot, ami növeli a munkaerő árát, ami csökkenti a versenyképességet. Milyen változatok vannak ezen ellentmondás kezelésére?

Ne vegyük figyelembe a fejlődést, maradjunk meg egy korábbi, olcsó szinten. Maradjunk az átfestett régi épületben, maradjunk a régi kopott, rozsdásodó eszközöknél, elégedjünk meg az alacsonyabban képzett egészségügyi dolgozók által nyújtott ellátással.
Aki meg tudja fizetni, annak biztosítsuk mindazt, amire van pénze. Akinek nincs, annak ne.
Tegyük, amit mások: a növekvő nemzeti jövedelem egyre nagyobb hányadát költve a közegészségügyre, használjuk ki a fejlődés nyújtotta lehetőségeket, csökkentsük a megelőzhető és elkerülhető halálozást, termeljünk több egészségnyereséget, biztosítsunk egyre több egészségben tölthető életévet.

A harmadik, egy civilizált világban egyedül elfogadható változat akkor lehetséges, ha a lehető legtakarékosabb módon működik. Ennek érdekében a közegészségügy kénytelen javítani a költséghatékonyságot. A jogalkotók ehhez azzal járulhatnak hozzá, hogy az egészségügy szereplőinél az okos forráskorlátozással igyekeznek a maximumig fokozni a költséghatékonyság iránti érdekeltséget. A költséghatékonyság egyik eleme a mérethatékonyság. „Egy tevékenységet akkor tekintenek méretgazdaságosnak vagy mérethatékonynak, ha a kibocsátás nagyságával együtt csökken a kibocsátott outputra jutó egységköltség. A méretgazdaságosság a magyar és a külföldi szakirodalomban is gyakran használt, mind a tőkeintenzív feldolgozóipari vagy energiaipari vállalkozások, az anyagi infrastruktúra, mind a közszolgáltatások szervezése kapcsán.”

Régen...

A hagyományos kórházi épületek, a 19. századi elvek alapján tervezett, nagy telkeken egymástól elkülönülten álló épületekből álló kórházak nem alkalmasak a mai, modern technológia befogadására, mivel sem alaprajzukat, sem méreteiket, sem gépészetüket nem erre tervezték. Ma már megalkuvások esetén sem lehet e romhalmazt szakmai és gazdasági tekintetben is optimálisan működtetni akkor sem, ha esztétikai tekintetben szépek, eredeti kivitelükben igényesek, és szeretjük őket. Be kell látnunk, hogy nem képesek kiszolgálni a korábbinál több diagnosztikus és terápiás egység szolgáltatásaira szoruló betegek kényelmét, a látogatóik elvárásait, a dolgozók megfelelő munkakörülményeit.

Ha elődeink is mindig a régihez ragaszkodtak volna, és nem ismerték volna fel a idők szavát, akkor mai kórházaink fel sem épültek volna.

Új műsorhoz új kórház kell

Mindezt egybevetve mára már egyértelművé vált, hogy fel kell adni a régi épületeket, és a mai technológiának és logisztikának megfelelő újat kell építeni. Mivel ma egy új kórház létesítésekor a puszta épület a beruházási költség mindössze harmada (a többi az épületgépészet és az orvostechnika), ezért érdemes egy költség- és mérethatékony épületet emelni az aktuális feladatok céljára. Ezt teszi a Mercedes, az Audi, a Nokia és az Opel is, amikor beruház Magyarországon, és nem használja a korábbi, műemlékszámba menő gyártócsarnokokat.

Ezt ismerte fel korábban a kormány, amikor a Dél-Pesti kórház felépítése (megnyílt 1980-ban) mellett döntött a régiek bővítése helyett, és újabban a mai szakpolitika. Ennek jegyében Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár nyilatkozta: „A budapesti egészségügyi rendszer átalakítása során fontos cél, hogy komplex, sokszakmás, sürgősségi ellátásra is alkalmas centrumkórházak jöjjenek létre, amelyek lehetőség szerint egy telephelyen működnek az év minden napján, minden szakmában. (…) A fővárosban 3 centrumkórház jön létre.”

Súlyponti – centrum – mega – szuper – 4000

Nem mindegy azonban, milyen kórházat építünk fel. Melyik területet lássa el? Mi legyen az orvos-szakmai programja? Mekkora legyen? Melyik régieket váltsa ki?

A költséghatékonysági tekintetben a kórház legyen elég nagy ahhoz, hogy a beépített technológia jó kihasználtságát biztosítsa. Az OECD államokban 8,7 akut és krónikus kórházi ágy jut ezer lakosra, nálunk 7, ebből mintegy 4,2 az akut ellátást nyújtó ágy. A központi nagytérség lélekszámát és a főváros progresszív ellátásban vitt szerepét figyelembe véve mintegy 4 millió lakos ellátásával kell számolni, amihez legalább 16 ezer ágyra van szükség. Két, már meglévő jó állapotú kórház mellett tehát egy oktatást is végző új kórházra és két további új kórházra lenne szükség, mely 50 év múlva is kórháznak lesz nevezhető. Legyen az új 4 ezer ágyas. E 4 ezer ágy mintegy egymillió lakos ellátására és a magas szintű orvos- és szakdolgozó-képzésre lehet alkalmas.

...és ma?

Az orvos-szakmai programot az ellátandó lakosság megbetegedései határozzák meg. Át kell tekinteni az elmúlt évtized megbetegedési adatait, közülük azokat, amelyek hosszabb-rövidebb kórházi kezelést igényelnek. A szakmánkénti esetszámot, valamint ezen esetek átlagos kórházi kezelési idejét figyelembe véve lehet kiszámolni, hogy hány belgyógyászati, sebészeti, bőrgyógyászati stb. ágyra van szükség. Jelenleg 82 szakterületet ismerünk el szakvizsgával, ebből 46 kapcsolódik fekvőbeteg ellátáshoz is, és 41 szakterületen fordulnak elő sürgősségi esetek. Ebből adódik, hogy az államtitkár által közzétett elvárást a „minden szakmában” tekintetében 46 kórházi osztály, a sürgősségi ellátásra való alkalmasságot 41 szakma képviselete esetén tudja teljesíteni egy új kórház. Attól és akkor „szuper”, hogy erre képes.

Egy-egy szakmai osztálynak lehetőleg akkora kapacitással kell rendelkeznie, hogy a terület ellátása esetén megtermelje a személyzet költségét. Ha minden szakterület esetén elvárás, hogy 365 nap 24 órában legyen jelen szakorvos, akkor az szakmánként legalább 6 orvost jelent. A 4 ezer ágy 100 darab 40 ágyas ápolási egységet jelent, egységenként és műszakonként legalább két szakdolgozóval, ami nagyjából ezer ágymelletti egészségügyi dolgozót jelent. Ehhez adódnak az ambulanciákon, laborokban, patikában, műtőkben, patológián, diagnosztikában, igazgatásban, logisztikában, takarításban, anyagmozgatásban, raktárakban stb. dolgozók. Ez a kapacitás az ország egészére vetítve évi 1,95 millió kórházi esetnek felel meg (napjainkban kb. évi 2,2 millió a kórházi esetek száma).

A dolgozói létszámból mintegy 700 fő van jelen egyidejűleg, az évi kb. 195 ezer fekvőbetegből naponta mintegy 530 érkezik és távozik (6 napos átlagos ápolási idő és 80 százalékos ágykihasználtság esetén). A legnagyobb létszám a látogatóké, az egyidejűleg bennfekvő 3200 beteget naponta legalább ezren látogatják. Ennek a tömegnek a kiszolgálása üzletekkel, mosdókkal, látogatói terekkel, tömegközlekedéssel és parkolóhellyel szintén része a kórház szuper mivoltának.

A fenti betegforgalomhoz tartozó éves működési költség mintegy 43 milliárd forint, ami a további költségekkel együtt (selejtpótlás, fejlesztés megmiegymás) várhatóan eléri az 50 milliárdot. Ez is szuper.

Ez az összeg kitelik a szuper megnyílásakor bezárandó mai kórházak mai költségeiből, mivel a betegszám változatlan, és remélhető, hogy a technológiai költségek és az ápolási idők a korszerű struktúrának hála csökkennek. Annál biztos olcsóbb, mintha az öreg épületeket szeretnénk arra a szintre hozni, amit egy új szuperkórház induláskor képvisel.

Szoktak azon is gondolkodni, hogy mi legyen a régi épületekkel. De ezen annak kell törnie a fejét, aki azokat a telkeikkel együtt átveszi, és saját céljaira saját elképzelései szerint használja.

Már a régiek is, és mi is

A kórházak már az ókorban megjelentek az ismert kultúrákban, kezdve az egyiptomi templomokkal. Európában a Római Birodalom felbomlása után a kórház, mint Hotel de Dieu (Isten vendégháza) elsősorban szociális intézményként terjedt el. A kor szerény orvosi lehetőségei mellett elsősorban ápolást, szociális ellátást nyújtottak azoknak, akiket otthonukban nem tudtak ápolni. 1662-ben XIV. Lajos elrendelte, hogy a királyság minden városában nyissanak egy házat a koldusok, betegek, rokkantak, árvák befogadására.

A mai kórház kissé más, itt betegeket gyógyítanak a leginkább kezelést igénylő bajuknak megfelelő szakmai osztályon. Az elsősorban ápolásra szoruló személyeket otthonukban vagy ápolási otthonokban látják el, ahol az egyébként egyensúlyban lévő, naponkénti orvosi kezelésre nem szoruló betegségeik folyamatos ellátása is történik. Kórházi kezelés akkor indokolt, ha a beteg megfigyelése, ellátása a betegsége miatt folyamatos orvosi és nővéri megfigyelést igényel, illetve, ha a kezelés eszközös feltételei a beteg lakásában vagy rendelőben nem teremthetők meg. A kórház, mint intézmény a szakosodásnak megfelelően orvosszakmai osztályokból áll, melyek munkáját orvosi, gyógyszerészeti, fogászati, ápolástudományi, élelmezéstudományi, logisztikai, szervezetirányítási, energetikai és további szervezeti egységek támogatják. Egy korszerű kórház szinte minden szakterületen és folyamatosan nyújt ellátást.

Vannak kisebb kórházak, ahol csak a leggyakoribb betegségek ellátásával foglalkoznak, azon belül is csak az enyhébb esetekkel. Ezek az alapszakmás kórházak. És vannak olyan szakkórházak, melyek egy-egy szakterületre szakosodtak, és ezt az elérhető legmagasabb szinten, a legbonyolultabb eseteket is vállalva művelik. Az egyetemi klinikák egy-egy szakterület egyszerűbb eseteit és legbonyolultabb eseteit is fogadják annak érdekében, hogy a hallgatók alapképzését, a szakorvosképzést, valamint a végzett szakorvosok élethosszig tartó továbbképzését is biztosíthassák.