James Bond után Macbeth szerepére készül Daniel Craig

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. szeptember 30.

Mikrofilm

Shakespeare-drámával akarják talpra állítani a Broadwayt.

Macbethet játssza tavasszal Daniel Craig a Broadwayn – írja a The New York Times.

Bár a legtöbben James Bond szerepében ismerik, az 53 éves brit színész szívesen játszik színpadon is: 2013-ban Harold Pinter Árulás című drámájában és Keith Huff A Steady Rain című művében szerepelt. Shakespeare világa sem idegen tőle, hiszen 2016-ban az Othellóban Jágó szerepét alakította, a New York Times kritikusa szerint igazán nagyszerűen.

A Broadway-előadás vezető producere Barbara Broccoli, aki régóta együtt dolgozik Craiggel, hiszen fivérével együtt jó néhány Bond-film elkészüléséért dolgozott producerként. Broccoli azt nyilatkozta a lapnak, évek óta beszélgetnek Craiggel a Macbethről, és még ebben az évadban színre akarják vinni a drámát, hogy segítsenek talpra állni a Broadwaynek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások után. 

 

„Borzasztó 18 hónap volt mindenki számára, különösen a színházaknak okozott hatalmas károkat. Craig vissza akar térni, színpadon akar állni, és arra bátorítani az embereket, hogy térjenek vissza a Broadwayre, ami nemcsak kulturális, hanem közösségi szempontból is fontos mindenki számára” – nyilatkozta a tervezett előadásról Broccoli.

Az első előadást március 29-én tartják, a bemutatót április 28-án, a Lyceum Színházban, és 15 héten át szeretnék játszani a Macbethet. Lady Macbethet Ruth Negga alakítja, a darabot Sam Gold rendezi, aki azt az Othello-előadást is rendezte, amelyben Craig jelenítette meg a főgonoszt. 

A Broadway közönsége eddig 47-szer látta ezt a Shakespeare-drámát, legutóbb 2013-ban, Ethan Hawke és Anne-Marie Duff főszereplésével.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."