Vagy egyest, vagy tízest kap az Elk*rtuk az IMDb-n

  • narancs.hu
  • 2021. október 23.

Mikrofilm

Dübörög a magyar művészfilm.

Szombat reggelig több mint 15 ezren értéketék az Elk*rtuk című új magyar filmet az Internet Movie Database (IMDb) filmes értékelő portálon, ami magasan felülmúlja a magyar mozifilmek iránti érdeklődést – írja a 24.hu. 

A 2017-ben bemutatott Kincsemet a mai napig 5425-en értékelték, 7,3-as átlagot ért el a film, a Toxikoma 534 értékelőtől 7,5-ös osztályzatot kapott, úgy, hogy egytől tízig lehet pontot adni. 

Az Elk*rtukra – írja a portál – szinte kizárólag egyest vagy tízest adnak az értékelők. A film – amely producere szerint magától értetődően művészfilm – most 1,3-nál áll, mivel eddig többségben voltak, akiknek egyáltalán nem tetszett.

A helyzet valószínűleg változni fog, mert a film hívei értékelésre buzdítanak a Facebookon. Kering egy kimásolt poszt, amelyben arra kéri az ismerőseit egy férfi, hogy szavazzanak: „Nyomjatok pár 10-est, mert a balosok nagyon lehúzták! A honlapra kattintsatok és ott szavazzatok!” Az eligazítás azonban többeknek nem volt egyértelmű, mert a hozzászólók a poszthoz, kommentben írták a tizeseket. E felhívás láttán elszabadult a mémgyártó fantázia, a Szomszédok forever Facebook-közösség például így csatlakozott a mozgalomhoz: 

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.