Oroszország és Ukrajna megállapodott a fekete-tengeri harcok leállításáról
A Fehér Ház és Ukrajna közleménye is egybehangzóan állítja, eredményt hoztak a tárgyalások.
A Fehér Ház és Ukrajna közleménye is egybehangzóan állítja, eredményt hoztak a tárgyalások.
Hadházy Ákos felhívására ment ki nagyjából 3500 ember a Ferenciek terére, hogy a Pride betiltása és a gyülekezési jog csorbítása ellen tiltakozzon. Jövő kedden megismétlik a tüntetést.
A párbeszédes politikus egy fideszes javaslatot hekkelne meg, de Vitézy Dávid szerint ez csak simán provokáció.
A növekedési előrejelzésen rontott, az inflációson pedig emelt az újdonsült MNB-elnök.
Egyre több fővárosi kerületi önkormányzat dönt úgy, hogy szembeszáll a kormány homofóbiájával.
A fideszes Steiner Attila egy régi bulifotót is megosztott azokból az időkből, amikor még nem ellenségek voltak a Tisza Párt elnökével.
Az Állami Számvevőszék által tett feljelentés alapján.
Kedd délután ismét a Pride-ot ellehetetlenítő törvény visszavonását követelik.
Orbán Viktor körzetében, a budapesti 3-as számú választókerületben.
A Fehér Ház vizsgálatot indított.
A Tisza Párt elnöke szerint túlterheléses támadás is nehezíti a „népszavazásukat”.
Új közösségi oldalán keresztül betekintést nyerhetünk az MI-kormánybiztos mindennapjaiba.
A Tisza Párt szakpolitikusa szerint felháborító gyávaság, hogy a honvédelmi miniszter nem állt a közvélemény elé.
A képviselőnek volt pár keresetlen szava a Tisza Párt elnökéhez. Mindeközben Egerben megtámadták a párt önkénteseit.