Magyar Péter: Mindenki zárja be a tyúkokat, a Fidesz országjárásba kezdett

  • narancs.hu
  • 2025. április 3.

Belpol

Debrecenbe ért Magyar Péter, ahol a szokásos témák mellett az akkumulátorgyárakról is szót ejtett.

Jobb bátran meghalni, mint térdepelve élni, mondta Magyar Péter Debrecenben, az egyetem előtti téren az országjárásán. Magyar beszédére megtelt a tér, kifejezetten sokan voltak kint, írja a 24. Megjegyezte, hogy a Fidesz április elsején, bolondok napján jelentette be, hogy országjárásra indul, gratulált a kommunikációs stábnak. "Nektek azt mondom, hogy óvatosan, mert a Fidesz országjárásra indul. Üres zsebbel érkeznek, de teli zsebbel távoznak. Mindenki zárja be a tyúkokat", tette hozzá.

 
Magyar Péter Debrecenből posztolt 

 

Batidai banditának nevezte Lázár Jánost, és felszólította Orbán Viktort, hogy ne bújjon el a kövér zebrák mögé. Megkérdezte, ki kormányzott 15 éven át, hogy most a miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett a drogokkal szemben. Felemlítette azt is is, hogy Orbán Viktor az ország egyik felét eltaposandó poloskához hasonlította, amire a tüntetők fújolni kezdtek. Szerinte volt már ilyen vezető a vészkorszakban, meg is lett az eredménye.

A debreceniek számára fontos témaként az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban azt ígérte, hogy akkumulátoripari szakhatóságok hoznak létre, hogy ne a megyei szakhatóságok döntsenek ilyen kérdésekben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.