Varga Judit választása

Narancsblog

Nem világos, milyen színjáték bontakozik ki szemünk előtt, az pedig végképp homályos egyelőre, végül hogyan döntenek: megteszik-e a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, az érintett a tisztesség maradéka megőrzését választja vagy elfogadja az eddiginél is gátlástalanabb kézitusa katonájának szerepét a hatalomért.

Már az fogós kérdésnek tűnik, hogy az ártatlanságát szinte teljesen elvesztett asszony megteheti-e, úgy áll ki nemcsak övéi, hanem a széles nyilvánosság elé, hogy nem meséli el történetét, ami közel két éve esett meg vele, nem fedi fel, ki mit „tanácsolt” neki, hogyan próbált (ha igaz) ellenállni, végül mely kéz vezette tollát az aláíráskor. Aligha, még ha esetleg szíve szerint így is vállalná, pokollá lenne minden egyes perce. Ha pedig a nyílt beszédet szabná feltételül, vajon hihető-e, hogy ehhez jóváhagyást kap attól, aki egyetlen szó nélkül emelte fel lefordított hüvelykujjú kezét? És hát milyen morális belsőről árulkodna, ha visszasomfordálna ahhoz a lábhoz, amely legutóbb kirúgta őt a jéghideg februári éjszakába? Hogy azután őt tegye egyik felelősévé a történtekért, amely viszont oda vezetett, hogy ma – ha nem valami végtelenül romlott black tragedy kezdődjék mostan – benne lássák a megváltást. A „nem azért tartjuk magát, hogy erkölcsi, szakmai kifogásai legyenek” után most mire tartaná(k) őt? A végtelenül megalázó „Kushadj, kutya!” fokozható-e, és alkalmasnak tartja-e magát erre a szerepre asszonyunk?

Hallom, de el se akarom hinni, hogy valami olyféle „taktika” (?) állna emögött, hogy a már kihűlt közös otthonból egyenesen a frontvonalba induljon az ellen zászlóvivőjével megküzdeni, annak csapatait megosztani, zavart kelteni. Erre felkent szakértők majd elmondják, mekkora a realitása ennek a reménynek éppen most, amikor az egész épület recseg-ropog. Könnyű páncélos katona ide nem elég erős. Hanem maga az ötlet, hogy mai kaukázusi krétakört rajzoljanak a közös gyerekek közé. Az erkölcstelenség olyan magaslata (mélysége) lenne, ami az egyik szereplőtől nem csak hihető, hanem csodálkozásra adna okot, ha nem gondolnák komolyan. Miért pont ezt ne tartanák elfogadható árnak az egyedül elfogadható cél érdekében?

De Ő, ő tényleg kész bebújni a mai antihősnő gúnyájába és feltálalni a mai Holofernész fejét? Amit más már megpróbált, bizonyos Evelin játéka azonban felsült, a közönség még a környékről is kitapsolta.

De mindezeket félre is téve, valóban oly erős a hit abban, hogy ez a küzdelem biztos kimenetelű? Mert másképpen nincs sok teteje vállalni a következő fél év minden mocskát, hogy azután a felszínen – egyesek szerint – még fel-felcsillanó tisztességmorzsákat mind lemossa a szennyáradat. A politikai bon mot-vá nemesedett mondatot kifordítva nem csak hülyének nem szabad lenni, nem is szabad annak látszani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.