Már az fogós kérdésnek tűnik, hogy az ártatlanságát szinte teljesen elvesztett asszony megteheti-e, úgy áll ki nemcsak övéi, hanem a széles nyilvánosság elé, hogy nem meséli el történetét, ami közel két éve esett meg vele, nem fedi fel, ki mit „tanácsolt” neki, hogyan próbált (ha igaz) ellenállni, végül mely kéz vezette tollát az aláíráskor. Aligha, még ha esetleg szíve szerint így is vállalná, pokollá lenne minden egyes perce. Ha pedig a nyílt beszédet szabná feltételül, vajon hihető-e, hogy ehhez jóváhagyást kap attól, aki egyetlen szó nélkül emelte fel lefordított hüvelykujjú kezét? És hát milyen morális belsőről árulkodna, ha visszasomfordálna ahhoz a lábhoz, amely legutóbb kirúgta őt a jéghideg februári éjszakába? Hogy azután őt tegye egyik felelősévé a történtekért, amely viszont oda vezetett, hogy ma – ha nem valami végtelenül romlott black tragedy kezdődjék mostan – benne lássák a megváltást. A „nem azért tartjuk magát, hogy erkölcsi, szakmai kifogásai legyenek” után most mire tartaná(k) őt? A végtelenül megalázó „Kushadj, kutya!” fokozható-e, és alkalmasnak tartja-e magát erre a szerepre asszonyunk?
Hallom, de el se akarom hinni, hogy valami olyféle „taktika” (?) állna emögött, hogy a már kihűlt közös otthonból egyenesen a frontvonalba induljon az ellen zászlóvivőjével megküzdeni, annak csapatait megosztani, zavart kelteni. Erre felkent szakértők majd elmondják, mekkora a realitása ennek a reménynek éppen most, amikor az egész épület recseg-ropog. Könnyű páncélos katona ide nem elég erős. Hanem maga az ötlet, hogy mai kaukázusi krétakört rajzoljanak a közös gyerekek közé. Az erkölcstelenség olyan magaslata (mélysége) lenne, ami az egyik szereplőtől nem csak hihető, hanem csodálkozásra adna okot, ha nem gondolnák komolyan. Miért pont ezt ne tartanák elfogadható árnak az egyedül elfogadható cél érdekében?
De Ő, ő tényleg kész bebújni a mai antihősnő gúnyájába és feltálalni a mai Holofernész fejét? Amit más már megpróbált, bizonyos Evelin játéka azonban felsült, a közönség még a környékről is kitapsolta.
De mindezeket félre is téve, valóban oly erős a hit abban, hogy ez a küzdelem biztos kimenetelű? Mert másképpen nincs sok teteje vállalni a következő fél év minden mocskát, hogy azután a felszínen – egyesek szerint – még fel-felcsillanó tisztességmorzsákat mind lemossa a szennyáradat. A politikai bon mot-vá nemesedett mondatot kifordítva nem csak hülyének nem szabad lenni, nem is szabad annak látszani.
