Bokros Lajos: Nincs új gazdaságpolitika, csak propaganda
A volt pénzügyminiszter szerint akármit is mond a kormány, az inflációt egyre csak gerjesztik, a költségvetésben pedig semmilyen új elem nincs.
A volt pénzügyminiszter szerint akármit is mond a kormány, az inflációt egyre csak gerjesztik, a költségvetésben pedig semmilyen új elem nincs.
Hivatali visszaélés és hamis vád miatt, miközben Bátonyi Péter Gulyás Gergelyt és az építési minisztérium államtitkárát jelentette fel.
Az ukrán elnök arról nyilatkozott, ez biztosítaná, hogy Putyin ne akarjon tovább nyomulni.
Úgy találta, nem bűncselekmény, hogy a Fidesz választókerületi elnökének szignója is szerepel egy támogatásról szóló dokumentumon, mert az nem közokirat.
Az ellenzéki párt szeretné, ha az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága megvitatná, miért mondott le Laczó Adrienn, és miért állítja, hogy megszűnt az igazságszolgáltatás Magyarországon.
A járvány előtt, 2019-ben is több mint ötezer külföldi indult a Spar Budapest Maratonon – idén már 6300, a résztvevők ötöde.
Csikós Klaudia telefonját lehallgatták, híváslistáját bekérték, az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint jogtalanul.
„Az igazságszolgáltatás, melynek igyekeztem elkötelezett képviselője lenni, mára megszűnt létezni” – írta Laczó Adrienn.
Egy magánszemély az utolsó pillanatban megfellebbezte az NVB döntését.
A Policy Solutions friss felmérése szerint ráadásul egyre kevésbé lehet elhitetni az emberekkel, hogy a gazdasági nehézségekért nem a kormány, hanem a külső körülmények felelősek.
A Tisza Párt 15 otthonból kapott jelzéseket visszaélésekről, Csizi Péter szerint viszont nincs eltussolás a gyermekvédelmi rendszerben.
Volt párttársa kijelentései a bíróság szerint nem alkalmasak a rágalmazás és a becsületsértés megállapítására.