Mióta a „szuverenitásvédelmi” rendszer magasabb fokozatra kapcsolt, vagyis elkezdte piszkálni a civileket meg a sajtót, mintha a kormányfő szuverenitására is jobban ügyelnének. Nem mintha valaha is akartak volna Orbán Viktor mindennapjaira kommunikációs stratégiát építeni, de azért régebben voltak még pálinkázós-disznóölős-bográcsozós posztok.
Mostanában, és ez a vészhelyzeti kormányzással függhet össze, a Magyar Tussoló Iroda (MTI) nem hoz le színes életképeket a miniszterelnökünkről, ahogyan közösségi oldalának fényképalbumában is hiába kutakodunk. Mert ott mindig csak „a meló”, ami „soha nem érhet véget!”, „Nagyüzem”, „Határnyitás”, „Élőben Brüsszelből”, és persze a „Brüsszeli meló”, „Békemisszió”, hovatovább „Kormányülés”, miközben „Magyarország erősödik” és „A magyar vidék erősödik”... Bár van itt egy „Hohohóember”, de őt leszámítva tényleg csakis a meló.
Minden más magánügy. Amiről – miként azt Havasi Bertalan kormányfői sajtóelhárítótól évek óta halljuk – nem fogunk tájékoztatást kapni. Se szóban, se írásban, se képekben.
Hogy mi mindenre mondta már Havasi és a miniszterelnök, hogy az magánügy, abba most nem mennénk bele, csak egyetlen érdekes kitérő: 2007 elején, néhány hónappal polgármesterré választása után Rogán Antal egy biliárdszalonban nyilatkozott a Magyar Narancsnak. A fiatal és ambíciózus politikus akkor még másképp látta a világot:
„Az a véleményem, hogy a politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy; nem szabad titkolni. A modern politizáláshoz ez hozzátartozik, Nyugat-Európában már évtizedek óta így van.”
Ilyeneket persze mindig ellenzékből mondanak a politikusok, de mindenképp még azelőtt, hogy helikoptereznének.
Ugyan még most, napokkal a hír felbukkanása után sem tudjuk, mit keres valójában Orbán Viktor és családja Indiában, a kérdés kormányzati oldalról, úgy tűnik, már elvesztette közügy jellegét.
Pedig az embernek, akár a kenyér és a cirkusz, úgy kell egy kis ízelítő országa vezetőjének privátszférájából. Minél inkább megfosztják ettől, annál inkább éhezik a sztorira, s ugrik rá az első adandó alkalommal. (Vajon Orbán is ezért adta a Blikknek az exkluzív interjút Indiából?)
A kormányfőt páfrányos-színes ingben látni, amint Nemzeti Sportot tart kezében – kész öröm, akármerre is húzunk. Ahogy az LMP-s Ungár Péter testvérének horvátországi nyaralójánál lencsevégre kapott napbarnított államférfi is izgalmas vizuális élmény. De hol vannak ezek egy dél-indiai tuktukosokkal készült csoportképhez, vagy a kígyóisten szentélyében elkapott családi pillanathoz képest?
Hadházy Ákos múlt szombati posztja óta sorra kerülnek elő fotók Orbán Viktorról és családjáról.
Tulajdonképpen Indiáig kellett mennie ahhoz, hogy kicsit visszakapjuk az emberarcú vezért.
Hogyan történhetett ez? Csak mert Havasi Bertalant – szegénynek hónapról hónapra egyre nyúzottabb az ábrázata – nem vitték magukkal elhárítónak?
Nem csak erről van szó. Aki járt már Indiában, tudhatja, micsoda fotózkodás-őrület megy abban az óriási országban. E bejegyzés írója, vagy mondjuk úgy: én egy tibeti születésű, Nepálba emigrált buddhista mester kísérőjeként fordultam meg párszor Indiában, ahol európai fejjel felfoghatatlan élményeket szereztem.
Indiában Tanpai rinpocsét Gurudzsínek szólították, mint minden mestert, ettől aztán folyamatosan mobiltelefonok kereszttüzében léteztünk. Pontosabban már az elegendő volt a kitüntetett figyelemhez, hogy a Mester egynél több kísérővel mutatkozott (ezeken az utakon általában két-három európai tanítvány és még ennyi helyi arc sürgött körülötte). Úton-útfélen megállították kis kompániánkat és áldást kértek a Gurudzsítől, ami sokszor csak ürügynek tűnt ahhoz, hogy aztán fotózkodhassanak vele. Volt, amikor a családtagjaikat kérték meg, hogy a telefonjukkal készítsék el a képet, de aztán a családtagok is mindenképp oda akartak állni a Mester mellé, ilyenkor mi fotóztunk, és amikor visszaadtuk a telefont, általában akkor kérdezték meg:
„Hogy hívják a Gurudzsít? Honnan jött? Milyen vonalbéli?”
De tulajdonképpen az indiai embereknek szinte mindegy is, hogy hívják a Gurudzsít és hogy honnan jött, buddhista-e vagy hindu és hogy milyen vonalbéli (minden vallás egységét képviselte) – a lényeg, hogy ő egy potentát a szemükben. Ha vallási vezető, akkor egyben szent ember is, a bráhmanok kasztjából való, s mint ilyen, különösen nagy dolog számukra akárcsak egy pillanatra is a közelébe kerülni, vele egy fotón szerepelni.
Mert hogy aztán ezek az indiai emberek azonnal és minden lehetséges közösségi médiacsatornán megosztják a nagy emberek társaságában készült fotóikat. Aki ilyen képet tud posztolni magáról, az előtt megnyílnak az ajtók, attól függ persze, melyik kasztból való az illető, de valami kis ajtó biztosan nyílik neki. Ha csak tizenöt percre is, de valamicskét biztos nő a reputációja egy ilyen képnek köszönhetően, sőt, hitük szerint akár még karmát is ugorhatnak egy-egy magasabb kaszthoz tartozó személy áldása révén – ha nem most, majd legközelebb.
Indiában a kasztrendszert igazából a közösségi média mossa el.
De ez a fotózkodás tényleg akkori dili arrafelé, hogy aki nem akar legalább egy szelfit egy guruval, egy politikussal vagy pláne egy bollywoodi színésszel, az ne csodálkozzon, ha következő életében az érinthetetlenek kasztjában, annak is a legmélyebb bugyrában találja magát.
És akkor megjelenik Keralában egy ilyen fehérábrázatú guruisten („kicsit hasonlít is hozzánk”), Vasco de Gama nyomdokain lépdelve,
ráadásul van vele egy „mi fiunk” meg még öt testőr (mesterünk is előszeretettel vitt magával legalább egy nagydarab magyar férfi tanítványt). Kitűrt színes (páfrányos!) ingben, nyúzott arccal, karikás szemekkel – lerí róla, hogy valami nagyon fontos ember. („Nem tudom, kicsoda, micsoda, legyen meg a kép, aztán majd kiderítem.”)
Fotó: Saleem Ibn Majeed / Facebook
Úgyhogy ne csodálkozzunk, ha miniszterelnökünk kéthetes indiai útjáról feldob majd még néhány képet az online média. De ha az nem, akkor az Indiában kóborló, s – valamiért – helyi papírújságokat böngésző honfitársainkra még mindig számíthatunk, ahogyan az első keralai Orbán-fotó esetében. Ennek a dilinek csak Havasi Bertalan vethet véget, ha most azonnal repülőre ül és egy gyors ájurvédikus kezelés után szolgálatba áll.
