A bíróság visszautasított Németh Szilárd feljelentését

  • narancs.hu
  • 2024. november 29.

Belpol

Volt párttársa kijelentései a bíróság szerint nem alkalmasak a rágalmazás és a becsületsértés megállapítására.

Visszautasította a bíróság Németh Szilárd Fidesz-alelnök Ábel Attila, korábbi csepeli alpolgármester ellen tett feljelentését – értesült a Csepel.info.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Németh Szilárd két, nem neki címzett, de hozzá is eljutott email miatt szeretett volna eljárást. Az egyikben Ábel Attila az elmeállapotára tett megjegyzést, a másikban pedig azt állította, hogy Német Szilárd hűtlen kezelésre próbálta kényszeríteni a városvezetést.

A csepeli hírportál idézte a bíróság megállapítását, miszerint „a sérelmezett kijelentések nem alkalmasak a rágalmazás és a becsületsértés törvényi tényállásának megállapítására, ezért a feljelentett cselekménye – jogellenesség hiánya miatt – nem eredményezhet büntetőjogi felelősségre vonást.” A bírósági végzés ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni. Ábel Attila jelezte a lapnak, hogy fellebbezés és per esetén ragaszkodni fog annak nyilvános tárgyalásához.

A Telex felidézte, Ábel Attilát Borbély Lénárd jelenlegi csepeli polgármesterrel együtt még tavaly záratta ki a csepeli Fideszből Németh Szilárd, miután eldurvult az évek óta húzódó konfliktusuk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.