Már 11 halottja van a Los Angeles-i tűzvésznek

  • narancs.hu
  • 2025. január 11.

Katasztrófa

Tízezernél is több ingatlan lett a tűz martaléka, 150 ezer embert evakuáltak.

Tizenegyre emelkedett a Los Angeles-szerte tomboló tüzek halálos áldozatainak száma szombatra a CNN szerint. Az áldozatok közt van egy 85 éves nő is, aki korábban az ápolását végző cég felszólítása ellenére sem volt hajlandó elhagyni otthonát, mivel a háziállataival, a kutyájával, két papagájával, a kanáriájával és a teknősével akart maradni.

 
Fotó: MTI/AP/Etienne Laurent
 

Mostanra tízezernél is több ingatlan lett a tűz martaléka, 150 ezernél is több embernek pedig el kellett hagynia otthonát. A legtöbbet természetesen a hollywoodi celebek nehézségeiről tudunk, de a NASA egyik laboratóriumát is evakuálták. 

A helyzetet továbbra is nehezíti a szél, a száraz időjárás és a gyenge látási viszonyok, miközben emberhiánnyal küzd a tűzoltóság és a felszerelésük is elavult. „A Los Angeles megyei tűzoltóság felkészült egy vagy két nagyobb bozóttűzre, de négyre nem, különösen a tartós szél mellett” – nyilatkozta a megyei tűzoltóság parancsnoka, Anthony Marrone.

Az oltásban több mint 12 ezren vesznek részt, közel 1200 tűzoltókocsival, 60 repülővel és több mint 140 tartálykocsival. 

A kormányzó független vizsgálatot követel annak kiderítésére, miért nem volt elég nyomás egyes vízcsapokban. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.