Lemondott pozíciójáról a rasszista kijelentéseket tett újbudai képviselő
Tóth Márton szerint csak viccelődött, de az ügye szerinte már a koalíción belüli konfliktusról is szól.
Tóth Márton szerint csak viccelődött, de az ügye szerinte már a koalíción belüli konfliktusról is szól.
A találkozót elő kell készíteni az orosz elnök szerint, aki elégedett az eddigi tárgyalásokkal.
Optimalizálás címén építik le a gyárat, de a külügy nem engedi el a kezüket.
Marco Rubio külügyminiszter kedden biztosította róla az európai szövetségeseiket, hogy nem változtatnak.
A négy képviselő függetlenként tovább dolgozik, de nem jár a havi 22 milliós támogatás, amiből a segítő munkatársakat fizették.
A komáromiról azt beszélik, hogy bezár, és a tulajdonos ezt eddig nem cáfolta.
Március elsejétől újabb nyilvános rendezvényeket tervez az ellenzéki párt országszerte.
Lakóházat terveznek oda teniszpályával, szörf- és vitorláskölcsönzővel, pékséggel.
Az amerikai elnök megmagyarázta, miért döntött rosszul a megtámadott ország vezetése.
Száz szakértő és hetven szervezet egyeztetett a szabályokról, szinte minden közlekedőt érinteni fog a változás.
Szerda reggelre megszűnt az áram-, a vízszolgáltatás és a fűtés a város nagy részén.
Egyre többet beszélnek Volodimir Zelenszkij környezetében a háború befejezéséről, hiszen az ukrán kormány is látja azokat a demográfiai adatokat, amelyek örökre tönkretehetik az országot.
"Melós este lesz" – posztolta a miniszterelnök, aki zárt körben tart ma eligazítást a képviselőknek.