A hatékony pedagógus-béremeléshez a pazarlást is meg kellene szüntetni az oktatásban

  • Lannert Judit
  • 2021. november 28.

Publicisztika

A béremelés önmagában nem elég a magyar oktatás problémáinak megoldásához, a magyar oktatási rendszer ugyanis alapvetően pazarló. Lannert Judit oktatáskutató írása.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. október 28-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Úgy tűnik, ez már a kormány szintjét is elérte, Orbán Viktor óvatosan 10 százalékos béremelés jövőbeni lehetőségét ígérte meg. Ez viszont biztosan nem lesz elég arra, hogy érdemben javítson a fő problémákon: az alacsony bérek mellett a szakma gyenge presztízsén és a magas munkaterhelésen.

A pedagógusbérek lemaradása Magyarországon nem új keletű, de annál súlyosabb gond: az OECD legfrissebb jelentése szerint (Education at a Glance) a tanári fizetések – vásárlóerő-paritáson mérve – Magyarországon a legalacsonyabbak. A korábbi jelentős bérrendezések hatása is mindig gyorsan elolvadt. Legutóbb a pedagógus-életpályamodell 2014-es bevezetése hozott emelkedést, de a minimálbérhez kötés megszüntetésével 2020-ra oda jutottunk, hogy a nemzetgazdasági átlagkeresetnél (tehát nem csak a diplomások kereseteinél) 2020-ban már több mint 10 százalékkal alacsonyabb volt a pedagógus-átlagkereset.

Egyre több iskolában tapasztaljuk: lassan nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket. A KSH 2021 első felében 6600 be nem töltött pedagógus-álláshelyet tartott nyilván, és ami ennél is nagyobb baj: pedagógusképzésre is egyre kevesebben jelentkeznek.

Se pénz, se tekintély

A magasabb bérekből persze nem következik automatikusan az oktatás magasabb minősége (és fordítva). Észtországban sem magasak a bérek, az oktatásuk mégis jóval eredményesebb a magyarnál.

Nálunk a béreknél is nagyobb probléma a pedagógus­szakma alacsony presztízse.

Az elismertséget jobban mutatja, hogy az adott országban a többi diplomáshoz képest mennyit keresnek, mint az, hogy mekkora a bérük a világ más tanáraihoz képest. Az Egyesült Államok pedagógusai például bár nemzetközi összehasonlításban jól keresnek, a fizetésük jóval elmarad saját országukon belül a diplomások átlagkeresetétől – a tanári pálya presztízse nem is olyan magas. A Varkey Alapítvány globális tanári státuszindex-kutatásában Magyarország azon tíz ország egyike, ahol az összetett mérőszám alapján a legkevésbé megbecsült a pedagógusi szakma. A magyar pedagógusok bére nemzetközi összehasonlításban jóval alatta marad a diplomások bérének (a 60 százaléka, míg az EU-átlag 90).

Magyarországon az oktatás nem preferált ágazat, az egy tanulóra jutó kiadásokat tekintve az ország jóval az OECD-átlag alatt teljesít, annak mindössze 60 százaléka. Az állami költségvetésben az oktatásra fordított összegek aránya nálunk a negyedik leg­alacsonyabb az OECD-országok közt. Az oktatásra szánt alacsony kiadások mellett szinte csodaszámba megy Magyarország közepes teljesítménye, ilyen kevésből relatíve ilyen jó eredményt kevés ország produkál – hála a magyar pedagógusok áldozatos munkájának. A növekvő pedagógushiány viszont arra utal, hogy ha a bérek ezen a szinten maradnak, akkor ez sem tart sokáig. Az oktatási rendszerek hatékonyságát és eredményességét vizsgáló nemzetközi jelentés a tanári fizetések megkétszerezését javasolja Magyarország számára.

A magyar kormányzat rendre azzal hessegeti el a tanárhiány rémét, hogy az egy pedagógusra jutó tanulók száma nemzetközi viszonylatban alacsony: lám, van elég tanár, akik megfelelő mennyiségben és minőségben tudnak foglalkozni a tanulókkal. Csak éppen ez nem látszik a tanulók eredményein az OECD PISA-felmérésein. A kedvezőnek tűnő fajlagos aránnyal az európai átlag alatti teljesítményt nyújtanak diák­jaink, míg Észtország vagy Portugália kedvezőtlenebb tanuló/tanár aránnyal jobbat. Ez a mutató ugyanis – ahogyan arra a neves amerikai oktatásközgazdász Eric Hanushek és társai is rámutattak – nem a pedagógusok terheléséről ad képet, hanem csupán arról, hány pedagógust foglalkoztat a rendszer.

A magas fajlagos magyar adatnak alapvetően két oka van: egyrészt az alacsony csoportméretek, másrészt a zsúfolt és sok tantárgyas NAT – mindkettő jelentősen megnöveli a pedagógusok iránti igényt. Ráadásul az egész napos iskola, napközi vagy az, hogy a speciális nevelési igényű tanulók mellé nincs megfelelő személyzet, továbbnöveli a rendszer pedagógusigényét. Ott, ahol eredményesebb az oktatás, a pedagógus elsősorban tanít, sőt kap időt a felkészülésre, az értékelésre és a szakmai fejlődésre. Nálunk gyakori, hogy a kifeszített óraszámokat gyermekfelügyelettel tudják csak teljesíteni a magasan képzett tanárok. Az így felturbózott magas pedagóguslétszámot pedig az oktatási rendszer csak úgy tudja fenntartani a jelenlegi keretek mellett, ha alacsonyan tartja a pedagógusok költségét.

A magyar rendszer történelmileg pazarló: az olcsó és sok munkaerőt választottuk az évek során a kevesebb, de drágább, és így potenciálisan minőségibb munkaerő helyett.

Ezzel pedig nagyon sokat vesztünk: Hanushek adatai szerint egy jobban képzett tanár a tanulóinak várható jövedelme alapján mintegy 400 000 dollár határnyereséget termel az Egyesült Államokban.

Túl sok, túl kicsi

A fiatalok és férfiak számára is érzékelhető mértékű pedagógusbér-emelés viszont csak akkor lesz fenntartható, ha csökken a magyar oktatási rendszerben a pazarlás. A magyarországi iskolahálózat elaprózott, az általános iskolák felében 150 tanulónál is kevesebben tanulnak. Az egy tanulóra jutó pedagógusbér-költség hasonlóan átlag alatti Franciaországban is, ott mégis 80 százalékkal magasabb a tanárok bére a magyarnál, mert nagyobbak a csoportméretek.

A nem hatékony iskolaméretek mellett a rendszer nagyarányú szelektivitása is növeli a pazarlást.

Közismert, hogy nálunk döntő módon meghatározza a tanulói teljesítményt a családi háttér. Az egyes iskolák közötti különbségek nagyobbak, mint az iskolákon belüliek. A PISA-felmérések viszont rendre azt mutatják, hogy minél méltányosabb egy rendszer, annál eredményesebb is.

Ebben a mindenkori elitek önző és nem túl bátor magatartásának is nagy szerepe van. Az elitek elkülönülése az adófizetők pénzén gyakran az elitoktatás, tehetséggondozás címkéje alatt történik, miközben összességében éppen hogy romlik a magyar közoktatás teljesítménye. A korai szelekcióra lehetőséget adó hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok, valamint a 2010 után az egységes állami iskolahálózatot megtörő egyházi intézmények térnyerése egyaránt rontott a helyzeten – Hoffmann Rózsának mindkettőben elévülhetetlen érdemei vannak.

A kistelepülési iskolák megszüntetése viszont politikai tabu, és rengeteg (elit) érdeket sért. A középosztályos szülők nem szeretnék, ha heterogén osztályok lennének, és nem tudnák gyermekeiket elkülöníteni a plebsztől. A helyi és országos politikus fél, hogy a szavazni hajlandó középosztály megbünteti, ha változtatna ezen. Az sem javít a helyzeten, hogy

a negatívumok rögtön megmutatkoznak, viszont az iskolahálózat racionalizálásának pozitív hatása csak hosszú távon jelentkezik, elsősorban úgy, hogy lesz forrás a magasabb fizetésre, és a legjobbakat sikerül a pályára vonzani.

Portugália viszont arra példa, hogy e feladvány megoldása nem lehetetlen. Az ország megörökölte a Salazar-diktatúrától a falusi kisiskolákat, de ezt a rendszert átszabták hatékonyabbra. A 20 tanulónál kisebb és a magas lemorzsolódási mutatókkal rendelkező iskolákat fokozatosan megszüntették. A racionálisabb iskolahálózat kialakítását komoly tervezés előzte meg, amit az oktatási minisztérium statisztikai-tervező osztálya végzett demográfiai és területi adatok alapján. Ezt a tervezetet elküldték a régiókba, ahol a regionális kormányok a terveket a helyi igényeknek megfelelően korrigálták és visszaküldték. A tervek véglegesítésébe a szülőket is bevonták.

A kisiskolák magányos pedagógusai hamar rájöttek, hogy nagyobb szervezethez tartozni és a tanári-szakmai közösség részévé lenni előnyös lehet a számukra. Ami viszont számunkra is megfontolandó: a sikerhez a mérethatékonyabb iskolaszerkezet és a drasztikusan megemelt fizetés sem volt elég, mert a pályaválasztás előtt álló fiatalok még mindig nem találták elég csábítónak az ajánlatot. A portugálok meg­értették, hogy ehhez a szakma presztízsén kell emelni, amihez szükség van a centralizáció csökkentésére és a szakmai autonómia növelésére: ma már a tantervektől akár 25 százalékkal is eltérhetnek az egyes iskolák.  

Pénz és párbeszéd

A tartós bérszínvonal-emelkedéshez és a szakma presztízsének növeléséhez több lépésre is szükség lenne. A legfontosabb feladat nem a pályán lévők kárpótlása, hanem a legjobb képességű fiatalok bevonzása. Ehhez

a béremelésnek a pálya első szakaszára kellene összpontosítani.

Ma a magyar pedagógusnak kell a leghosszabb ideig tanítania, hogy elérje a legmagasabb fizetési kategóriát: 42 évet, miközben az EU21-ek (azaz a 2004 előtti „régi” tagállamok és a négy visegrádi ország) átlaga 25 év. Emellett pedig kiugróan magas a különbség a leg­alacsonyabb és legmagasabb fizetési szintek között. A magyar közoktatás alacsonyan díjazza a pályakezdőket, a magasabb béreket csak a pálya végén vagy intézményvezetőként lehet elérni.

Aggasztó, hogy a pedagógusminősítési rendszerben sokan nem léptek be a kötelező pedagógus2 szintre, és a mestertanári fokozat sem tűnik a számok alapján elég vonzónak. A pedagógus-életpályamodell a minőségi pedagógusi tevékenység és a valós munkaterhelés ellentételezése helyett ma leginkább a rendszer hierarchikusságát megerősítő hagyományos tanárszerepet díjazza, és nem ösztönöz kellőképpen a minőségi változásra, a többletterhek vállalására, az önfejlesztésre.

Tan?vkezd?s - A b?k?scsabai szlov?k ?ltal?nos iskola

 
Ezt nem lehet megfizetni
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ahhoz, hogy valóban vonzó béreket tudjunk ajánlani a jövendő pedagógusainak, a pazarló struktúrához hozzá kell nyúlni. Ehhez valós adatokon nyugvó, transzparens elemzések kellenek a pedagógusszükségletről – csakhogy ehhez most hiányoznak a megfelelő közgazdasági-statisztikai elemző területek és az oktatáskutatással foglalkozó háttérintézetek. Ezek hiányában a meglévő intézményrendszert kellene a feladatra képessé tenni. Az egyeztetésbe a tankerületeket, a pedagógiai oktatási központokat, a Pedagógus Kart, a szakszervezeteket, a neveléstudományi egyetemeket, a szülői közösségeket, intézményvezetőket és pedagógusokat is be kell vonni. Ennek a kultúrája még kevéssé alakult ki Magyarországon, s megteremtése nem pusztán a döntéshozóktól, de mindannyiunktól belátást és áldozatot kíván.

A mérethatékony iskolahálózat nem a kisiskolák fűnyírószerű bezárását jelenti: minden olyan helyi megoldás jó, ami közelebb visz a hatékony és ezért magasabb pedagógusbéreket biztosító struktúrához.

Ilyen lehet két iskola között egy bicikliút építése, amelyen a tornaórán kerekeznek át a tanulók az egyik iskolából a másikba fizikaórára; vagy a hiányszakmákat tanítók számára szolgálati autók biztosítása, az úthálózat fejlesztése, az iskolabusz-hálózat kialakítása, a tömbösített hibrid oktatás… és így tovább.

A pedagógushiány és a szakma presztízsének csökkenése globális jelenség. Az európai iskolák több mint egyharmada tanárhiánnyal küzd, és a pedagógusok 81 százaléka érzi úgy, hogy nincs megbecsülve a szakmája. A hozzánk hasonló méretű Portugália és Észtország Európában egyedüliként tudták folyamatosan javítani a PISA-eredményeiket – a példájuk azt mutatja, hogy nem lehetetlen kitörni a közepesség csapdájából és megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat. A recept egyszerű: becsüljük és fizessük meg a pedagógusainkat.

A szerző oktatáskutató.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."