A hatékony pedagógus-béremeléshez a pazarlást is meg kellene szüntetni az oktatásban

  • Lannert Judit
  • 2021. november 28.

Publicisztika

A béremelés önmagában nem elég a magyar oktatás problémáinak megoldásához, a magyar oktatási rendszer ugyanis alapvetően pazarló. Lannert Judit oktatáskutató írása.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. október 28-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Úgy tűnik, ez már a kormány szintjét is elérte, Orbán Viktor óvatosan 10 százalékos béremelés jövőbeni lehetőségét ígérte meg. Ez viszont biztosan nem lesz elég arra, hogy érdemben javítson a fő problémákon: az alacsony bérek mellett a szakma gyenge presztízsén és a magas munkaterhelésen.

A pedagógusbérek lemaradása Magyarországon nem új keletű, de annál súlyosabb gond: az OECD legfrissebb jelentése szerint (Education at a Glance) a tanári fizetések – vásárlóerő-paritáson mérve – Magyarországon a legalacsonyabbak. A korábbi jelentős bérrendezések hatása is mindig gyorsan elolvadt. Legutóbb a pedagógus-életpályamodell 2014-es bevezetése hozott emelkedést, de a minimálbérhez kötés megszüntetésével 2020-ra oda jutottunk, hogy a nemzetgazdasági átlagkeresetnél (tehát nem csak a diplomások kereseteinél) 2020-ban már több mint 10 százalékkal alacsonyabb volt a pedagógus-átlagkereset.

Egyre több iskolában tapasztaljuk: lassan nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket. A KSH 2021 első felében 6600 be nem töltött pedagógus-álláshelyet tartott nyilván, és ami ennél is nagyobb baj: pedagógusképzésre is egyre kevesebben jelentkeznek.

Se pénz, se tekintély

A magasabb bérekből persze nem következik automatikusan az oktatás magasabb minősége (és fordítva). Észtországban sem magasak a bérek, az oktatásuk mégis jóval eredményesebb a magyarnál.

Nálunk a béreknél is nagyobb probléma a pedagógus­szakma alacsony presztízse.

Az elismertséget jobban mutatja, hogy az adott országban a többi diplomáshoz képest mennyit keresnek, mint az, hogy mekkora a bérük a világ más tanáraihoz képest. Az Egyesült Államok pedagógusai például bár nemzetközi összehasonlításban jól keresnek, a fizetésük jóval elmarad saját országukon belül a diplomások átlagkeresetétől – a tanári pálya presztízse nem is olyan magas. A Varkey Alapítvány globális tanári státuszindex-kutatásában Magyarország azon tíz ország egyike, ahol az összetett mérőszám alapján a legkevésbé megbecsült a pedagógusi szakma. A magyar pedagógusok bére nemzetközi összehasonlításban jóval alatta marad a diplomások bérének (a 60 százaléka, míg az EU-átlag 90).

Magyarországon az oktatás nem preferált ágazat, az egy tanulóra jutó kiadásokat tekintve az ország jóval az OECD-átlag alatt teljesít, annak mindössze 60 százaléka. Az állami költségvetésben az oktatásra fordított összegek aránya nálunk a negyedik leg­alacsonyabb az OECD-országok közt. Az oktatásra szánt alacsony kiadások mellett szinte csodaszámba megy Magyarország közepes teljesítménye, ilyen kevésből relatíve ilyen jó eredményt kevés ország produkál – hála a magyar pedagógusok áldozatos munkájának. A növekvő pedagógushiány viszont arra utal, hogy ha a bérek ezen a szinten maradnak, akkor ez sem tart sokáig. Az oktatási rendszerek hatékonyságát és eredményességét vizsgáló nemzetközi jelentés a tanári fizetések megkétszerezését javasolja Magyarország számára.

A magyar kormányzat rendre azzal hessegeti el a tanárhiány rémét, hogy az egy pedagógusra jutó tanulók száma nemzetközi viszonylatban alacsony: lám, van elég tanár, akik megfelelő mennyiségben és minőségben tudnak foglalkozni a tanulókkal. Csak éppen ez nem látszik a tanulók eredményein az OECD PISA-felmérésein. A kedvezőnek tűnő fajlagos aránnyal az európai átlag alatti teljesítményt nyújtanak diák­jaink, míg Észtország vagy Portugália kedvezőtlenebb tanuló/tanár aránnyal jobbat. Ez a mutató ugyanis – ahogyan arra a neves amerikai oktatásközgazdász Eric Hanushek és társai is rámutattak – nem a pedagógusok terheléséről ad képet, hanem csupán arról, hány pedagógust foglalkoztat a rendszer.

A magas fajlagos magyar adatnak alapvetően két oka van: egyrészt az alacsony csoportméretek, másrészt a zsúfolt és sok tantárgyas NAT – mindkettő jelentősen megnöveli a pedagógusok iránti igényt. Ráadásul az egész napos iskola, napközi vagy az, hogy a speciális nevelési igényű tanulók mellé nincs megfelelő személyzet, továbbnöveli a rendszer pedagógusigényét. Ott, ahol eredményesebb az oktatás, a pedagógus elsősorban tanít, sőt kap időt a felkészülésre, az értékelésre és a szakmai fejlődésre. Nálunk gyakori, hogy a kifeszített óraszámokat gyermekfelügyelettel tudják csak teljesíteni a magasan képzett tanárok. Az így felturbózott magas pedagóguslétszámot pedig az oktatási rendszer csak úgy tudja fenntartani a jelenlegi keretek mellett, ha alacsonyan tartja a pedagógusok költségét.

A magyar rendszer történelmileg pazarló: az olcsó és sok munkaerőt választottuk az évek során a kevesebb, de drágább, és így potenciálisan minőségibb munkaerő helyett.

Ezzel pedig nagyon sokat vesztünk: Hanushek adatai szerint egy jobban képzett tanár a tanulóinak várható jövedelme alapján mintegy 400 000 dollár határnyereséget termel az Egyesült Államokban.

Túl sok, túl kicsi

A fiatalok és férfiak számára is érzékelhető mértékű pedagógusbér-emelés viszont csak akkor lesz fenntartható, ha csökken a magyar oktatási rendszerben a pazarlás. A magyarországi iskolahálózat elaprózott, az általános iskolák felében 150 tanulónál is kevesebben tanulnak. Az egy tanulóra jutó pedagógusbér-költség hasonlóan átlag alatti Franciaországban is, ott mégis 80 százalékkal magasabb a tanárok bére a magyarnál, mert nagyobbak a csoportméretek.

A nem hatékony iskolaméretek mellett a rendszer nagyarányú szelektivitása is növeli a pazarlást.

Közismert, hogy nálunk döntő módon meghatározza a tanulói teljesítményt a családi háttér. Az egyes iskolák közötti különbségek nagyobbak, mint az iskolákon belüliek. A PISA-felmérések viszont rendre azt mutatják, hogy minél méltányosabb egy rendszer, annál eredményesebb is.

Ebben a mindenkori elitek önző és nem túl bátor magatartásának is nagy szerepe van. Az elitek elkülönülése az adófizetők pénzén gyakran az elitoktatás, tehetséggondozás címkéje alatt történik, miközben összességében éppen hogy romlik a magyar közoktatás teljesítménye. A korai szelekcióra lehetőséget adó hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok, valamint a 2010 után az egységes állami iskolahálózatot megtörő egyházi intézmények térnyerése egyaránt rontott a helyzeten – Hoffmann Rózsának mindkettőben elévülhetetlen érdemei vannak.

A kistelepülési iskolák megszüntetése viszont politikai tabu, és rengeteg (elit) érdeket sért. A középosztályos szülők nem szeretnék, ha heterogén osztályok lennének, és nem tudnák gyermekeiket elkülöníteni a plebsztől. A helyi és országos politikus fél, hogy a szavazni hajlandó középosztály megbünteti, ha változtatna ezen. Az sem javít a helyzeten, hogy

a negatívumok rögtön megmutatkoznak, viszont az iskolahálózat racionalizálásának pozitív hatása csak hosszú távon jelentkezik, elsősorban úgy, hogy lesz forrás a magasabb fizetésre, és a legjobbakat sikerül a pályára vonzani.

Portugália viszont arra példa, hogy e feladvány megoldása nem lehetetlen. Az ország megörökölte a Salazar-diktatúrától a falusi kisiskolákat, de ezt a rendszert átszabták hatékonyabbra. A 20 tanulónál kisebb és a magas lemorzsolódási mutatókkal rendelkező iskolákat fokozatosan megszüntették. A racionálisabb iskolahálózat kialakítását komoly tervezés előzte meg, amit az oktatási minisztérium statisztikai-tervező osztálya végzett demográfiai és területi adatok alapján. Ezt a tervezetet elküldték a régiókba, ahol a regionális kormányok a terveket a helyi igényeknek megfelelően korrigálták és visszaküldték. A tervek véglegesítésébe a szülőket is bevonták.

A kisiskolák magányos pedagógusai hamar rájöttek, hogy nagyobb szervezethez tartozni és a tanári-szakmai közösség részévé lenni előnyös lehet a számukra. Ami viszont számunkra is megfontolandó: a sikerhez a mérethatékonyabb iskolaszerkezet és a drasztikusan megemelt fizetés sem volt elég, mert a pályaválasztás előtt álló fiatalok még mindig nem találták elég csábítónak az ajánlatot. A portugálok meg­értették, hogy ehhez a szakma presztízsén kell emelni, amihez szükség van a centralizáció csökkentésére és a szakmai autonómia növelésére: ma már a tantervektől akár 25 százalékkal is eltérhetnek az egyes iskolák.  

Pénz és párbeszéd

A tartós bérszínvonal-emelkedéshez és a szakma presztízsének növeléséhez több lépésre is szükség lenne. A legfontosabb feladat nem a pályán lévők kárpótlása, hanem a legjobb képességű fiatalok bevonzása. Ehhez

a béremelésnek a pálya első szakaszára kellene összpontosítani.

Ma a magyar pedagógusnak kell a leghosszabb ideig tanítania, hogy elérje a legmagasabb fizetési kategóriát: 42 évet, miközben az EU21-ek (azaz a 2004 előtti „régi” tagállamok és a négy visegrádi ország) átlaga 25 év. Emellett pedig kiugróan magas a különbség a leg­alacsonyabb és legmagasabb fizetési szintek között. A magyar közoktatás alacsonyan díjazza a pályakezdőket, a magasabb béreket csak a pálya végén vagy intézményvezetőként lehet elérni.

Aggasztó, hogy a pedagógusminősítési rendszerben sokan nem léptek be a kötelező pedagógus2 szintre, és a mestertanári fokozat sem tűnik a számok alapján elég vonzónak. A pedagógus-életpályamodell a minőségi pedagógusi tevékenység és a valós munkaterhelés ellentételezése helyett ma leginkább a rendszer hierarchikusságát megerősítő hagyományos tanárszerepet díjazza, és nem ösztönöz kellőképpen a minőségi változásra, a többletterhek vállalására, az önfejlesztésre.

Tan?vkezd?s - A b?k?scsabai szlov?k ?ltal?nos iskola

 
Ezt nem lehet megfizetni
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ahhoz, hogy valóban vonzó béreket tudjunk ajánlani a jövendő pedagógusainak, a pazarló struktúrához hozzá kell nyúlni. Ehhez valós adatokon nyugvó, transzparens elemzések kellenek a pedagógusszükségletről – csakhogy ehhez most hiányoznak a megfelelő közgazdasági-statisztikai elemző területek és az oktatáskutatással foglalkozó háttérintézetek. Ezek hiányában a meglévő intézményrendszert kellene a feladatra képessé tenni. Az egyeztetésbe a tankerületeket, a pedagógiai oktatási központokat, a Pedagógus Kart, a szakszervezeteket, a neveléstudományi egyetemeket, a szülői közösségeket, intézményvezetőket és pedagógusokat is be kell vonni. Ennek a kultúrája még kevéssé alakult ki Magyarországon, s megteremtése nem pusztán a döntéshozóktól, de mindannyiunktól belátást és áldozatot kíván.

A mérethatékony iskolahálózat nem a kisiskolák fűnyírószerű bezárását jelenti: minden olyan helyi megoldás jó, ami közelebb visz a hatékony és ezért magasabb pedagógusbéreket biztosító struktúrához.

Ilyen lehet két iskola között egy bicikliút építése, amelyen a tornaórán kerekeznek át a tanulók az egyik iskolából a másikba fizikaórára; vagy a hiányszakmákat tanítók számára szolgálati autók biztosítása, az úthálózat fejlesztése, az iskolabusz-hálózat kialakítása, a tömbösített hibrid oktatás… és így tovább.

A pedagógushiány és a szakma presztízsének csökkenése globális jelenség. Az európai iskolák több mint egyharmada tanárhiánnyal küzd, és a pedagógusok 81 százaléka érzi úgy, hogy nincs megbecsülve a szakmája. A hozzánk hasonló méretű Portugália és Észtország Európában egyedüliként tudták folyamatosan javítani a PISA-eredményeiket – a példájuk azt mutatja, hogy nem lehetetlen kitörni a közepesség csapdájából és megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat. A recept egyszerű: becsüljük és fizessük meg a pedagógusainkat.

A szerző oktatáskutató.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Meghalt Schlecht Csaba

  • narancs.hu

A Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, Simicska Lajos jobbkeze, a Kaya Ibrahim-ügy központi figurája 63 éves volt.