Matisáné Szabó Márta hírlapkézbesítő híres lett, mert nem volt hajlandó terjeszteni a Bors ingyenes kiadványát. Az már nem szenzáció, kik adják arcukat, nevüket ahhoz a laphoz.
Az újságos azt mondta, ő nem fideszes, nem is tiszás, nem arra szerződött, hogy akármelyik pártnak kivigye a szórólapjait, márpedig szerinte ez a kiadvány propaganda.
Lehetnek, akik kétségbe vonják a somogyi asszony jártasságát a kiadványok besorolásában. Az ő kedvükért érdemes leírni az alábbiakat.
A 16 oldalas, A4-es méretű újság címlapjának nagyobbik felén egy felrobbant atombomba gombafelhője látható: konstruált kép. A jobb fölső sarokban fekete ruhás, síró nő, akit egy másik vigasztal. Csak címek olvashatók az első lapon: „Háború vagy béke?” „Ne vigyék háborúba a gyerekeinket!” „Nem akarunk koporsókat látni!” „Horvátországban már sorozzák a 18 éveseket” „Ez nem a mi háborúnk!” „Európa a háború felé tart”. A második-harmadik oldalon másik gombafelhős illusztrációval, háborús képekkel, Annie Jacobsen Atomháború című könyve alapján az atombomba hatását ismerteti egy írás, idézőjelek nélkül. A 4.-5. oldalon európai politikusok összefüggéseiből kiemelt mondatait idézi a lap, a cím: „Az európai vezetők elkötelezték magukat a háború mellett”. A kiadvány további részében szó esik arról, hogy Horvátországban, Dániában és Németországban milyen döntések születtek a sorkatonaság visszaállításáról. Szó van az ukrajnai háború borzalmairól, a hátoldalon a halálos áldozatok számával, és ismerteti az újság, milyen vívmányokat sodorna el egy háború Magyarországon.
Aláírás nélküli véleménycikkek sorakoznak, majd nyilatkoznak színészek – Baranyi László, Fodor Zsóka, Bodrogi Gyula – arról, hogyan élték meg a második világháborút, megszólalnak „az utca emberei”, végül „sztárszülők” mondatai következnek, „Nem adjuk a fiainkat!” cím alatt.
Az itt látható illusztrációknál elszabadult a szerkesztő és a grafikus fantáziája. A szülők fölött fiaik gyerekkori fotói láthatók egy stilizált okmányfélén. Behívóparancs – olvasható a fejlécben, áthúzva. A fiúk keresztneve, születési éve, anyja neve, a fotóik alatt ez a mondat: „katonai szolgálatra vonuljon be!”
És van „Rendf.” (rendfokozat) sor is, de itt nem az áll, hogy honvéd, őrvezető vagy tizedes stb., hanem ez: „kényszersorozott”.
Az egyik sztárszülő Marsi Anikó, a TV2 műsorvezetője. Ez olvasható a neve, fotója, fiainak fotója mellett: „Marsi Anikó nemcsak édesanyaként, hanem felelős polgárként is
elítéli a döntést,
amely szerinte veszélyezteti a fiatalokat és a társadalom alapértékeit. – Van két fiam, 19 és 16 évesek. Kisportolt, 3 nyelven beszélő, rendkívül értelmes, nyitott, nagyon okos és tisztelettudó fiatalemberek. Ez nem anyai elfogultság, ezek tények. Bárhol és elmondhatatlanul büszkén vállalom értük a teljes felelősséget, csordultig van a szívem velük. Ők pedig feltételek nélkül viszontszeretnek, óvva féltenek és megnyugtatnak, ha kell, amikor oktondi – olykor kevéssé humoros verbális – támadásokat kapok. Ráadásul ők képesek mindezt úgy tenni, hogy másokat nem bántanak, másoknak nem ártanak, engem viszont átölelnek. S nemcsak engem, hanem a nagymamájukat, az unokatestvérüket, a féltestvérüket, s minden nőt, aki közel áll a szívükhöz. Hittel hiszem, hogy egyetlen értelmesen gondolkodó, azaz egyetlen felelősségteljes ember sem akar háborút. Nem akarhat.
Továbbra is keményen tartom magam ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni a lényegest a lényegtelentől, és az általam megváltoztathatót a megváltoztathatatlantól.
Így vallom azt is, nem kényszerítheti tehát senki és semmi, hogy a fiainkat háborúba zavarjuk. Sem az enyéimet, sem senki másét, semmilyen hatalom, semmilyen áron! – fogalmazott határozottan az elismert műsorvezetőnő.”
A lapból nem derül ki, milyen döntést ítél el Marsi Anikó. Nem döntött fiatalok besorozásáról senki Magyarországon, nem léptünk háborúba. Az Európai Unió nem visel háborút, a NATO nevű katonai szövetség sem, amelynek Magyarország szintén a tagja. Oroszország támadta meg Ukrajnát, ami tényleg borzasztó döntés volt. Ukrajna védekezik, ebben a fél világ segíteni próbálja. Európa békéje tényleg veszélyben, és a magyar kormány ebben a helyzetben azokat ekézi, akik nélkül, ha tényleg bajba kerülnénk, nem tudná megvédeni az országot: saját szövetségeseit. Azt is megengedi magának, hogy a választásokra készülve a valós veszélyt felhasználja a kampányban a vetélytársával szemben.
Mert természetesen Ruszin-Szendi Romulusz nyilatkozatának („ha baj van, berántunk mindenkit azonnal”) is szentel egy írást a lap, elhallgatva, milyen szövegkörnyezetben hangzott el a korábbi vezérkari főnök idézett mondata, és mi az értelme.
Én 1991-92-ben voltam sorkatona, tizenkét hónapig. Fel sem merült, hogy van-e kedvem hozzá, vagy mit szól hozzá az anyám. Azt, hogy attól az egy évtől én jobb ember lettem, vitatom, mindenesetre ezt állította határozottan egy 2022-es lakossági fórumon Benkő Tibor korábbi vezérkari főnök, akkori honvédelmi miniszter kormánypárti hallgatósága előtt – nyilván nem véletlen, hogy őt nem szerepelteti a Bors-különszám. Ruszin-Szendi pedig nem választási ígéretet közölt, hanem a háborús veszélyre vonatkozó jelenlegi jogi környezetről beszélt. Ha baj lenne, most, a Fidesz-kormány idején is behívnának mindenkit azonnal. Az Alaptörvény szerint: „A haza védelme nemzeti ügy. Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.”
Képi és szöveges manipulációk sorát hordja össze ez a Bors-különszám, olyan lelki sötétségből ered, amelyhez képest egy vödör korom vakuvillanás. Hozzánk eljutott, a hirdetőújságokba hajtva találtam meg a postaládában. Eltettem, mert kordokumentum, példatár.
Brüsszelben élő magyar anyuka mondta nemrég, hogy a gyereke az iskolában híreket tanul elemezni. El kell tudniuk dönteni egy szövegről, hogy belpolitikai vagy külpolitikai tartalmú. Később tanulni fogják azt is, mi alapján lehet megítélni, hogy hiteles-e, amit olvasnak.
Magyarországon a hírlapkézbesítő ad leckét szakmai etikából kereskedelmi televíziós műsorvezetőnek. Az egyik alighanem elveszíti a munkáját. A másik keres azzal, hogy azt a látszatot kelti már régóta, háborúban élünk.
Ehhez nem lehet hozzászokni, akármeddig is lesz így.
