Hívjátok Willist!

szerző
A szerk.
publikálva
2003/22. (05. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Azt állítani, hogy Pakson április 10-én nemzeti tragédia történt, bizonyára túlzás lenne.

Azt állítani, hogy Pakson április 10-én nemzeti tragédia történt, bizonyára túlzás lenne. Hisz a láncreakció nem indult be, azaz a kettes blokk tisztítómedencéjében széthullott uránpasztillákról nem hasadtak le nagy számban és megfelelő helyzetben neutronok, Paks nem esett át egy likon Ausztráliába, és a Dunántúl sem olvadt rá Horvátország északi részére.

De azért azt sem mernénk teljes felelősséggel állítani, hogy Pakson április 10-én nem történt nemzeti katasztrófa.

Az atomerőmű ugyanis történetesen az a hely vagy cég, vagy üzem, vagy izé, aminek soha, értsük jól, soha nem szabad elromolnia. Semmilyen kormány alatt; sem puha vagy kemény diktatúrában, sem szocialista, sem konzervatív, sem semmilyen, utcán talált, vagy fejünkre esett, vagy közértben leárazottan vett kormány alatt. Az urán ugyanis szarik arra, hogy a magyar hivatalokban, például az Országos Atomenergia Hivatalban meddig tart a munkaidő, és hogy milyen sebességgel tologatják íróasztalukon az aktákat fel és alá az alkalmazottak. (Ez az az intézmény, amelynek észre kellett volna vennie a német tisztítótartály kis testi hibáit: azt például, hogy elfelejtettek hőmérőt tenni bele. De nem vette.) Az uránt az sem érdekli különösebben, hogy a magyar választók hogyan válogatják ki politikai vezetőiket, és ezek a vezetők milyen törvények, szokások, megfontolások és magánérdekek szerint neveznek ki további gazdasági vezetőket az általuk kezelt, ám állami, vagyis közösségi tulajdonban lévő vállalatok - többek közt a Paksi Atomerőmű Rt. - élére. Az uránt tökre hidegen hagyja továbbá, hogy ezek a politikai és gazdasági vezetők hogyan és kivel kötnek üzletet, oroszokkal-e vagy franciákkal, és hogy üzletkötés közben csak felelőtlenek és ostobák, vagy a tetejébe még korruptak is. Az urán, a barom, egyáltalán nem érti, hogy Baji Csabát, a szolnoki Axon Rt. könyvelőjét, aki a nukleáris energiáról való tudását maximum az Atom Anti című rajzfilmsorozatból meríthette, a Fidesz-kormánynak azért kellett kineveznie a PA Rt. vezérigazgatójává, mert az Axon Rt. jó erté, hozzáértő erté, jó barát erté, és most már az ilyen ertéknek is kell egy kis hely a nap alatt. Az uránt az sem hatja meg, hogy Kocsis István, az az ember, akit már a Medgyessy-kormány tett meg az erőmű első emberének, fontos ember; az uránnak magyarázhatnánk, hogy képzeld, a Csányi Sándor üzlettársa, és annak idején az állami privatizációs ügynökségnél is igazgatott, akit ő nem ismer, azt nem is érdemes ismerni, és vice versa. Az urán egy atomerőmű reaktorában vagy tisztítómedencéjében, ha hagyják, hasad. Esetleg előtte visszakérdez, hogy mi az, hogy Fidesz? És melyik Kocsis? A futballista? Vagy az, amelyik március végén úgy nyilatkozott a 168 "rának, hogy "vezérigazgatóként ráadásul egyszemélyes felelőse vagyok a nukleáris biztonságnak, az országos energiaellátás 40 százalékának és az atomerőmű védelmének"? Aztán amikor a nukleáris biztonság két hétre rá bebaszott egy kicsit, mégis inkább a biztonsági igazgatóját küldte el (igaz, nem messzire), mondván, hogy a biztonság nem az ő asztala?

Ha nagyon hagyják, nagyon hasad.

Mi is ott szúrtuk el, biztos, hogy hagytuk. Hogy a végén már csak röhögtünk, meg legyintettünk. Vegyünk személyi számítógépet a masinisztáknak! A világhálóra velük! - kiált fel egy minisztériumi iroda mélyéről egy kretén, majd hagyja, hogy valami vigécek dupla áron rásózzák az elfekvő készleteiket. Vegyél, te ökör! Nevezzük ki az unokahúgomat a légügybe, az osztálytársamat az ország főraktárosának, nagymamám Morzsa kutyáját nemzeti pénzszállítónak, a referenciái kitűnőek, ő ugatja leghangosabban a faluban a postást. Nevezd, te seggfej! Elvégre az ilyesmi alapjáraton csak pénzkérdés, a masiniszták a monitort kibelezik, és vágott virágot raknak bele, a légügy ellesz valahogy az unokahúggal, a raktárhiányt leírjuk. Simán el lehet így éldegélni ebben az országban, néha kigyullad és leég a főraktár, sag schon, fizet a biztosító.

Mai programok
A paksi balesetből legelőször is és mindenekelőtt azt a következtetést kell levonni, hogy: nem. Hogy így mégsem lehet. Ezt a következtetést mindenkinek le kell vonnia. A paksi üzemzavar - bár kétségkívül a Medgyessy-kormány eddigi egy évének legsúlyosabb próbatétele - nem pusztán e kabinet problémája. Ilyen balesetből ilyen nagyságrendű még soha nem történt a világon, vagy legalábbis nincs róla tudomásunk: következésképpen a kármentésről sincsenek gyakorlati tapasztalatai senkinek. Még ha nem is tudunk róla, mindnyájan ott állunk a körül a rohadt bödön körül, amiben ismeretlen mennyiségű (x kisebb vagy egyenlő 3,6 tonna) uránpasztilla szóródott szét, és ugyancsak ismeretlen mennyiségű törmelék hever. És lélegzet-visszafojtva figyeljük, hogyan fogják kipiszkálni onnét ezt az - egyelőre ismeretlen elhelyezkedésű - szemetet okos tudósok és mérnökök, úgy, hogy az urán ne hevüljön túl, és hogy ne indulhasson meg az ellenőrizetlen maghasadás. És mit csinálnak vele akkor, amikor kipiszkálták? Magyarországon momentán, engedelmükkel, ez az első számú nemzeti kérdés.

Aztán amikor ezzel megleszünk, el lehet kezdeni számolni (a mentés költségeit és az elmaradt hasznot - szerény becslések szerint is tízmilliárdokról lehet szó). És eltöprengeni azon, hogy mit kell változtatnunk ahhoz - az intézményeinken, a szokásainkon, a rutinjainkon -, hogy ilyesmi többet ne fordulhasson elő.

szerző
A szerk.
publikálva
2003/22. (05. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk