n Ha igazak a lapzártánkkor szivárgó hírek a héten esedékes MSZP-Fidesz megállapodásról az iraki csapatküldés ügyében, Orbán Viktor különösebb itthoni tekintélyvesztés nélkül lehátrálhat arról a szerepről, amely (a legjóindulatúbb magyarázat szerint is az iraki háború befejezése óta) mást, mint károkat nem okozott az ország nemzetközi pozíciójának és a honvédség tartásának. Az egykor lelkes atlantista exminiszterelnöknek a menekülési útvonalat az ENSZ BT múlt heti, a szankciók feloldását elrendelő határozata kínálta, amely ráütötte a pecsétet Irak amerikai-brit felügyeletére (hogy értsük: eddig Irak partnereivel Irak nevében az ENSZ kereskedett, ezután az iraki kormány, vagyis Washington fog). Mennek magyar valakik Irakba valamit csinálni, lehet, csak gépkocsivezetők, lehet, katonák is.
Orbán megúszta, és talán megúszta a kormány is - az utóbbi azért, mert Washingtont egyáltalában nem érdekelte, hogy a kormány saját maga vagy Orbán, vagy a solymári váltókezelő sopánkodása miatt nem képes részt venni az iraki békefenntartásban, az amerikai kormány Medgyessyt nógatta, az utóbbi időben egyre idegesebben. Gyanítjuk, az ellenzéket leginkább ez motiválta a csapatküldés eddigi fúrásában. Szuper lehetett végignézni, ahogy a kormány hivatalnokait zaklatják az amerikaiak - miattuk, és biztos jó érzés volt belengetni annak a Bush elnöknek is, aki a telefont alig volt hajlandó felemelni, amikor Orbán hívta, nemhogy személyesen találkozni vele. A csapatküldés ellenzőinek ugyanis érveik nemigen maradtak. A békefenntartás par excellence olyan humanitárius misszió, amihez katonák kellenek; és abban is csak a nagyon hülyék bízhattak, hogy Franciaország a végtelenségig kitart az iraki rendezés szabotálásában. A volt miniszterelnök hiúsága megint többet nyomott a latban, mint az ország érdekei.
