Somlyódy Nóra

Most kezdődik a tánc!

Mi marad a Pécs - Európa Kulturális Fővárosa projektből?

  • Somlyódy Nóra
  • 2011. január 27.

Publicisztika

December végén kikapcsolták a kamerákat, elcsomagolták a mikrofonokat, a bértollnokokat kifizették, és mindenki hazament - s mindezt még jóval azelőtt, hogy a kulturális főváros valójában elkészült volna. A beállt csendben pedig az ismét jelző nélküli magyar vidéki városban felteszik a kérdést: mi jön most? Miből tartsák el ezt az intézményeiben, épületeiben, sőt városszerkezetében alaposan átszabott várost? Mire volt jó ez az egész?

Sikerült

Megúszós kulturális főváros évünk volt tavaly - és talán soha nem tudjuk már meg, milyen lenne az, amikor Magyarországon nem ilyen egy kulturális főváros.

 

Született egyszer egy idealista válasz arra, hogy mire lenne jó az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) cím. Ezt a választ Pécs 2005-ös pályázata tartalmazta, s azt állította, mindezekre az új intézményekre, a hangversenyteremre, a könyvtárra, a kiállítótérre, a kreatív negyedre meg a megújuló közterekre igenis szükség van, és ezek fenn is maradnak, megélnek, ha idomulnak hozzájuk a város már meglévő intézményei, Pécs politikai és szakmai irányítása, bürokráciája, közösségei, polgárai. Ha mindenki úgy kezd gondolni a kultúrára, mint hasznot hozó gazdasági ágazatra, és nem mint lélegeztetőgépre kapcsolt önkormányzati intézmények összességére. Ha jönnek a kreatív cégek, a kortárs alkotók, a konferenciák, a turisták és a konferenciaturisták. És ha ez így lesz, akkor a Budapest árnyékában szinte láthatatlan vidéki nagyvárosok egyike tágasabb térben érezheti magát. Persze, kéne némi kormányzati pénz is hozzá, meg végre az autópálya.

Ezt a választ egy civil értelmiségi kör fogalmazta meg: pár ember három hónap alatt összeállította a pályázatot, a helyi politikusok áldásos, ám csupán átmeneti oda nem figyelése mellett. A pályázatba a szerzők a vágyaikat is beleírták, meg mindazt, aminek Pécsett meg kellett volna történnie már a 60-as, 70-es, de legkésőbb a 80-as években, ám nem történt meg. A zsűriben mindenekelőtt a külföldiek szimpatizáltak Péccsel, és ez segített meghiúsítani Budapest borítékolt győzelmét. A pályázat szerzői pedig kaptak némi honoráriumot, majd leléptették őket a porondról.

 

A helyükre a "független szakemberek" jöttek - s velük a konc feletti marakodás hosszú évei. A folyamatos politikai egyeztetésektől bátorítva összesen 324 millió forintért sok száz oldalon leírták, hogy minden rendben lesz. Ha minden rendezvény teltházas lesz, és ha jönnek a turisták nagy tömegben, és ha lesznek hozzáértő programszervezők és marketingesek, és ha meglesz az az évi pár száz milliós plusz is, amibe mindez kerül - akkor minden fenntarthatóvá válik a 2010 utáni évtizedekben. Folyvást tele lesz a "Művészetek Palotája kistestvéreként" aposztrofált, konferenciaközpontként is használható, 1000 fős hangversenyterem, megél a könyvtár a korábban különálló intézmények működési pénzéből, sztárkiállítások sora népesíti be az új kiállítóteret, és dől a bevétel. Egyedül a Zsolnay Kulturális Negyed biceg egy kicsit, mert ott még azt sem lehet tudni, hogy ki költözik be, és mit csinál majd.

 

A politikusok rábólintottak e fantáziákra; s rábólintott az EKF minden hányattatását túlélő szakmai klientúrája is. Ez utóbbi meg is ígérte: minden kész lesz időre. Vagy ha minden éppenséggel nem is lesz kész időre, ez ne aggasszon senkit, hisz úgysem a "programévre" szánták e beruházásokat, hanem örök időkre. Lehet, hogy 2010-re csak a közterek lesznek készen, ám lesznek programok, amelyek feledtetik a város feltúrása miatti kellemetlenségeket. Végül titkos, de hathatós uniós fenyegetésre, az utolsó pillanatban, erős kormányzati bábáskodás mellett elkészült a program is, amire 1,8 milliárd forintot postáztak Budapestről.

 

Így köszöntött be 2010.

 

Amely évben a jövővel már épp nem maradt idő foglalkozni: s ezért nem is keletkeztek új elképzelések arról, hogy miből és hogyan válnak az elkészülő épületek Pécs mindennapi életének részévé. Azt viszont annál gyakrabban hallottuk, hogy ilyen sok programot egyetlen kulturális főváros sem rendezett még. E programok között épp úgy megfért a Debrecenből múzeumfelújítás okán egy pécsi középiskolai díszterembe áttolt Munkácsy-trilógia és a Seal-koncert, mint a helyi tojásfestők bemutatkozása és a szokásos fesztiváldömping. Nyáron megtelt minden belvárosi tér, és emelkedett volt a közhangulat. Ősztől javult a színvonal is, megnyílt a Bauhaus-kiállítás, nagy nehezen a Nyolcaké is, átadták a könyvtárat meg az "új" kiállítóteret (még ha az csak a régi bővítésével keletkezett is), és a hangversenyterem hivatalos nyitókoncertje is belefért a decemberbe. Az is kiderült, milyen lehetett volna az EKF-év, ha az a néhány tevékeny egyén és csoport - köztük az a maroknyi ember, akik a pályázatba is beleadták a magukét - több mozgásteret kap. Az ő révükön lett ugyanis nemzetközi konferencia a kulturális városfejlesztésről és a gazdasági válság utáni lehetséges irányváltásról, közösségfejlesztő program az egyik bányásznegyedben, public art pályázat a pécsi köztereken; és így kerültek pécsi arcokat bemutató poszterek is bizonyos házfalakra. Ám ennél alig több olyan kezdeményezés valósult meg, amely valódi eredetiséget kölcsönzött volna Európa kulturális fővárosának.

 

Mindezzel együtt a 2010-es statisztikák szerint a turizmus jóval lendületesebben növekedett, mint más kulturális fővárosokban (átlagosan 12, itt 24 százalék). Jóval árnyaltabb persze a kép, ha Pécset a 2009-ben 11 százalékos emelkedést regisztráló Linzcel vetjük össze: ott ez az arány 640 ezer vendégéjszakát takart, míg Pécsett mindössze 185 ezret. És miért jöttek a turisták - az EKF-ért vagy valami másért? A kulturális fővárosokat végigturnézó osztrák ismerősömnek higgyek, aki tanácstalanul hívott fel, hogy a templomokon kívül mit tudna még megnézni Pécsett - vagy az érzelmektől fűtött pécsi művésznek, aki körmeszakadtáig védi városát, hiszen "sikerült"? És mit gondolnak most a pécsiek, amikor nincs több csinnadratta?

 

És a többiek

Pécsnek bizonyos értelemben szerencséje volt a társvárosokkal. Isztambulban sokkal több pénzből sokkal nagyobb volt a parasztvakítás, a diplomatikus Ruhr-vidékiek pedig csak privát beszélgetésekben emlegették fel a pécsi történet kínosságát. Essen környékén világos volt a szándék: az EKF-cím előrelendíti az ipari régió tizenöt éve tartó kulturális átalakulását. Ebben az 52 önkormányzat mellett a régió minden nagyobb tőkése is részt vett és részt vesz - hisz az autópályákkal szabdalt, szennyezett vizekkel elcsúfított, rozsdatemetőkkel szegélyezett városhálózatnak nemigen van más esélye. Pécsett is vannak elhagyott bányák, de nincsenek tőkések (eleve közpénzből fizettek mindent, ami EKF), nincsen tizenöt vagy huszonöt éves stratégia - és világos üzenet, mondanivaló sincs. Ehelyett a 2005-ös pályázat hangzatos lózungjait idézi most is a kommunikációs gépezet és számos országos médium, melyek jócskán részesültek a marketingkommunikációra egy év alatt elköltött 1,8 milliárd forintból. Pécs eszerint "a régió kulturális fővárosává" vált, "kulturális nagyhatalom" lett, sőt, hiszik, nem hiszik, még a térképre is "felkerült".

 

Az adósság

Pécs jelenleg 35 milliárd forinttal Magyarország egyik legeladósodottabb városa. Tizenöt százalék önrésszel szállt be az eredeti terv szerint 35 milliárdos EKF fejlesztési programba; ezt eddig - a nyilatkozatok szerint - 700 millióval lépte túl. Például azért, mert a koncertterem mocsárra épült, és módosítani kellett az alapozási technológiát. Aztán újabb százmilliókat kellett (túl)költeni a beépített technika okán. Aztán azért, mert az új Zsolnay-kerámiákat részben a város fizette (a gyár nem tudta ezt a tételt rálőcsölni a kivitelezőre). Aztán azért, mert elszálltak a Széchenyi téri rekonstrukció költségei is; ez alkalomból emlékezetes módon paktált le a friss fideszes városvezetés a szocialisták kivitelező cégével. Ezeket az előre nem látott buktatókat, mulasztásokat, a pénzek állandó átcsoportosítását lehetetlen elválasztani a kivitelezőkkel lezajlott csörtéktől és színfalak mögötti egyezkedésektől. És a kivitelezés minőségéről még szót sem ejtettünk: pedig a közterek töredezett burkolólapjai, a könyvtár homlokzatáról potyogó üvegtáblák és a beázás gyaníthatóan nem elszigetelt esetek csupán.

 

Mindennek, azaz minden politikai-pénzügyi machináció ellenére, és dacára annak is, hogy a pohárba talán soha nem kerül majd tiszta víz, a földindulás Pécsett szemmel látható. A hangversenytermet, a könyvtárat és a Zsolnay Kulturális Negyedet bármelyik európai város boldogan elfogadná. Az ilyen színvonalú épületek gyökeresen átírják egy-egy város képét, szimbólumait, ritmusát, és a mércét is magasra teszik minden későbbi esemény számára. Így lehet ez talán Pécsett is, még akkor is, ha ezek az épületek most hatalmas felkiáltójelekként állnak Pécs leszakadt külvárosában, a 6-os út mentén - a pénzből egyelőre csak a telekhatárig jutott. A könyvtár és a hangversenyterem egy benzinkút, egy McDonald's és egy Penny Market háttérdíszlete, a 6-os túloldalán egy szexcenter és egy gyászos házsor jelöli ki a szlöm határát. (A házakat újabban paravánokkal takarja el az önkormányzat a koncertközönség elől.) Mintha Budapest reprezentatív kulturális intézményeinek többségét áttolták volna Kőbányára vagy Soroksárra. A kiköltöző belvárosi intézmények jórészt értékes, de az uniós szabályok miatt egyelőre csak megkötésekkel értékesíthető, bizonytalan sorsú ingatlanokat hagytak hátra. Ha feléled az ingatlanpiac, elképzelhető, hogy pár év alatt újra megtelik a történelmi belváros, felértékelődik ez az "új belváros", és beindul a dzsentrifikáció: az önkormányzatnak ekkor csak az lenne a dolga, hogy koordinálja a folyamatot, és minél kevesebb vesztest hagyjon hátra. De piac nélkül? Egyelőre az új házak fenntartása a nap gondja.

 

És az már most nyilvánvaló, hogy a város elkalkulálta magát, hiszen sokkal többe kerül fenntartani az átalakult, az új épületekkel feldúsult intézményrendszert. Nem születtek költséghatékony működtetési modellek, és nem álltak fel az új szervezetek sem. Ám minden hazai tapasztalat azt súgja, hogy az önkormányzat és a kormány majdcsak eltartja az egészet. Valahogy. Beszédes a Kodály Központra keresztelt hangversenyterem esete. Hivatalos forrásaink szerint fenntartása évi 300-350 millió forintba kerül. A választások előtt fideszes mintavárosnak titulált, s e rangjában többször megerősített Pécs számított arra, hogy a kormány vészhelyzetben a hóna alá nyúl. Ám a remélt 400 millió forint központi működési támogatás helyett a pécsi polgármester két héttel ezelőtti nyilatkozata egyenesen 700 millió (egy másik forrás szerint rögtön egymilliárd) forintról szól - de nem működési támogatásról, hanem a hangversenytermen "megtakarítható" pénzről. E pénz forrása az Új Széchenyi Terv lenne, amelynek letölthető "munkafüzete" összegekről ugyan nem szól, de leszögezi: "(Á)llami üzemeltetésbe vesszük az Európa Kulturális Fővárosa Program keretében megépített pécsi Kodály Konferencia- és Koncertközpontot. Hasonló központ megépítésének előkészítését kezdjük meg a fővárosban is." Azaz nemcsak hogy a kormány finanszírozza majd a Kodály Központot, de megtörténhet: Budapestről működtetik és a programját is a fővárosból szervezik ezentúl. Történik mindez épp azzal a várossal, amely Budapest kulturális túlerejének enyhítése végett akart kulturális főváros lenni - egyebek között a saját regionális kapcsolatrendszerének kiépítésével, amely idővel egy ilyen intézményt is képes lenne eltartani. A hivatalos nyilatkozatok szerint egyébként a központ idei naptára tele van. E naptár publikus része júniusig a főbérlő Pannon Filharmonikusok koncertjei mellett egy rendes művház programjait sorolja: helyi zenekarok koncertjeit, egy Berecz András-estet és a 100 tagú cigányzenekar fellépését.

 

A várost felforgató másik jelentős változás a Zsolnay gyárterület átalakítása "kulturális negyeddé". Európa szerencsésebb részein ez a fogalom a kulturális ipar központjait jelöli. Eredetileg itt is kreatív ipari cégek, nonprofit szervezetek, műhelyek és rajtuk kívül Zsolnay Múzeum és a Művészeti Kar tanszékei kaptak volna helyet. A múzeum és az egyetem valóban ide költözik - ám a többiek helyett az önkormányzat a saját kulturális intézményeit tolta előtérbe. Az optimisták azt mondják, ha eddig nem is, de majd most, ez a csodálatos park, a Zsolnay kerámiával díszített, felújított épületek, az új kortárs kiállítótér, az irigylésre méltó műtermek kikényszerítik a változást a fejekben is: leesik a provincializmus béklyója, és betódul az új közönség. A fenntartók most, fél évvel a nyitás előtt évi 250 millió forint fenntartási költséggel számolnak (a beköltöző intézmények bérleti díját értelemszerűen szintén az önkormányzatnak kell előbb a zsebekbe dugnia, együtt az új helyen magasabb működési kiadásokkal). A könyvtárra évi 250 millió forintot kell a három fenntartónak összedobnia (a város mellett a megyei önkormányzatnak és a Pécsi Tudományegyetemnek), de beszédes, hogy a város a tavalyi részét még nem tudta előteremteni. A hatmilliárd forint adósságot maga előtt görgető megye pedig ebben az évben is megszorít. A mintegy tucatnyi múzeumot és kiállítóhelyet működtető Baranya Megyei Múzeum büdzséjét minden évben megvágja a fenntartó - most, hogy a múzeum hatszáz négyzetméteres kiállítótérrel bővült, egyenesen megfelezi a tavalyi büdzsét. A válság, a kiábrándultság mindenütt érezteti a hatását: a város egyetlen nonprofit kortárs galériája, a Közelítés Egyesület által működtetett HattyúHáz kiállítótér bezár, a kulturális főváros ügyeit a kezdettől fogva kibeszélő Echo kulturális szemle pedig tavaly év végén megszűnt.

S hogy mi kerekedik ki mindebből? Tíz éven belül bizonyára megvonható e nagy vállalkozás, a kulturális főváros projekt mérlege. Egyelőre csak a felettébb tanulságos magyar történet látszik.

Neked ajánljuk