Jól kezdődött a hét, jó volt magyarnak lenni, három hírt is kaptunk Káel Csaba alkotói műhelyéből.
Az első arról tudósít, hogy csak két biztos pont van a nagy Los Angeles-i Bánk bán-előadás projektjében. Na, ki az a nyakkendős öreg csóka ott, a Káel Csaba mellett? Csak nem Plácido Domingo? A munka forr, a következő évadra a Los Angeles-i Opera színpadán szenved, de szolgálja népe szent javát Káel, a bán.
A "népe szent javát", mit javát, javait, tessenek ezt eléggé szó szerint érteni. Annál is inkább, mert a másik hír az, hogy hála istennek, már az idén elindulhat a felvevőgép a Munkácsy-film forgatásán, ami minden idők legnagyobb költségvetésű magyar produkciója lesz. Angol nyelven forgatják, a nemzetközi köz- és világérdeklődés garantált, angolszász lesz a főszereplő - mondja el a szuperfilm producere, a Szinglik éjszakáját, a Made in Hungáriát, az SOS szerelmet és a 9 és fél randit is jegyző Dér Tamás. A rendezői székben: Káel Csaba. Nem a harmadik hír, ide tartozik még a másodikhoz, hogy jól állnak a maestró Toldi-filmjének a csillagai is - utoljára egy 100 milliós szándéknyilatkozatot fútt felé a szél az MMKA felől (jaj, csak baj ne érje az MMKA-t, míg a mester ezt is forgatni nem kezdi).
De a harmadik hír a legizgalmasabb: Káel Csaba lesz a vezetője a pécsi Kodály Központnak. De ez még semmi, mert a mondott műintézményt "összevonják" a Művészetek Palotájával és a Millenárissal, így ezeket is tudja ez a nagy művész irányítani. Az összevonást nyilván úgy képzelik, hogy a Millenárist és a Müpát (fejükön a hungarocell Szent Koronával) leúsztatják a Dunán Mohácsig, ott Káel Csaba sebtiben megrendezi a mohácsi vészt, amit nemzetközi érdeklődés mellett megnyerünk, aztán keréken elgurítani őket Pécsre már gyerekjáték.
Ha most önök azt hiszik, hogy mi Káel Csaba teherbírásában kételkedünk, tévednek. Ennél sokkal többről van szó: állam és kultúra viszonyáról. Arról, hogy eljött a művészlelkű ügyeskedők kora, amikor Orbán Viktor udvari művésze, a skandináv lottó reklámját pályája egyik fő művének tartó, szerény tehetségű operarendező megvalósíthatja hasonszintű álmait. Amikor végre a Salierik és Szabolcska Mihályok intézik egy ország kultúráját, nemesítik a miniszterelnök lelkit.
Mindeközben hihetetlen, de a magyar kultúra él, s a mérhetetlen szegénység dacára teszi a dolgát. Csak Orbán Viktor maradt egyedül. A régi fiúknak még jutott egy Kodály, egy Illyés, neki csak ez a Káel Csaba. Meg a hasonszőrűek, a ripacsok, a fűzfapoéták. A tehetségüket rég eldörgölőző hőzöngők. Csak az olcsón kikölcsönözhető művészek maradtak mellette, számolgatják kölcsönzési díjukat, s egyre magyarabb terveket állítanak a nemzetközi érdeklődés homlokterébe.
Így meg kell itt hülyülni.
