A magyar kormány, illetve a kormányfő, miközben piszokmód kapar a lába, egyre mélyebbre ássa magát a médiatörvény ügyében: minél kellemetlenebb helyzetbe kerül, annál nagyobb hazugságokkal próbálja kivágni magát. Mely hazugságok - minthogy az unió személyében magánál erősebb ellenfélre talált - előbb-utóbb önfejére fognak visszahullani. (A legképtelenebb állításuk eddig az volt, hogy a szocpárt szervezi a médiatörvény külföldi áztatását: mintha az képes lenne bármit megszervezni, ami akár távolról is az ellenállásra emlékeztet!)
A legújabb (ön)ámítás szerint Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnök asszonyának és médiaügyi biztosának a levele bagatell, "technikai" jellegű kifogásokat tartalmaz, amelyeket a magyar kormány két héten belül megválaszol, oktató-felvilágosító jelleggel, és akkor pontot is lehet e kínos (az unióra nézve kínos!) malentendu végére tenni. (A levelet jellemző módon nem a kormány, hanem először a Népszabadság hozta nyilvánosságra: a kormány nem merte, azt hitte talán, ezt is megúszhatja.)
Már az sem igaz, hogy a három kifogás megfogalmazásával véget is érne a vegzálás, a Kroes-levél inkább csak az első a szériában: srácok, még nem néztük át tüzetesen a dolgot, de ez meg ez biztosan nem kóser benne. ("Amint minden egyes átültetési intézkedést elemeztünk, lehetséges, hogy további megjegyzésekkel jelentkezünk.") Nem kóser az, hogy más országokban bejegyzett médiavállalkozásokra is kiterjedne a Médiahatóság jogköre; nem kóser a kiegyensúlyozottság követelményének túlságosan kiterjesztő alkalmazása; és nem kóser az internetes tartalomszolgáltatókat sújtó szigorú, akár a nyilvántartásból való törlést, azaz a betiltást is lehetővé tévő regisztrációs kötelezettség. Ezek mind ütköznek a vonatkozó uniós irányelvvel (amelyhez a témába vágó nemzeti törvényeknek, ha tetszik, ha nem, alkalmazkodniuk kell).
Ha a kormány mást nem tesz, csak ezen kifogásoknak megfelelően átalakítja a médiatörvényt, az már valamennyi, nem is szűk menekülő utat biztosít a magánkézben lévő médiavállalkozásoknak. Az internetes sajtó - a szerkesztett és nem szerkesztett blogok, a portálok - megúsznák: ha a regisztrációs kötelezettséget nem is, de a betiltás veszélyét mindenképpen; a kiegyensúlyozottság követelményének finomításával a szerkesztésbe való hatósági belepofázás lehetősége csappanna meg; és végső soron a kiadóvállalatok átjegyeztethetnék magukat valamely valóban demokratikus tagállamba, mondjuk Párkányba, és a Médiahatóság csak az öklét rázhatná feléjük. (Pedig hogy igyekezett a médiatörvény megelőzni az effajta ravaszkodást!)
És ez még nem minden. A biztos levele nemcsak a médiaügyekben irányadó audiovizuális uniós irányelvekhez mérten talált fogást a cuccon, de célzott arra is, hogy a törvény sértheti a véleményalkotás meg a szólás- és tájékoztatási szabadság jogát: azaz olyan alapjogokat, amelyeket a Magyar Köztársaság az uniós alapszerződés aláírásával vállalt magára nézve kötelezőnek. Emiatt az alapjogok érvényesüléséért felelős biztosnak, Viviane Redingnek is lehet pár szava e szörnyű tákolmányról.
Az unió tehát nem meszelte el Orbán törvényét, nem mondta azt, mert nem is mondhatta, amit annyian hallani szeretnénk: hogy a pokolba az egésszel. De a kimiskárolása felé biztató lépéseket tett. S vajon mit szűr le mindebből Orbán Viktor? Bár ő és számos beosztottja többször leszögezték, hogy a bizottság kívánalmai szerint módosítják majd a törvényt, vita és visszabeszélés nélkül, erre nem vennénk mérget. Megtehetik, hogy nem tesznek semmit. Az uniónak ekkor arányos jogi eszköze a válaszra nemigen lenne - az alapszerződés 7. cikkelye az alapjogok bizonyított megsértése esetén, hosszas tökölődés után ugyan lehetővé teszi a sértegető tagállam súlyos lepofozását, például az európai tanácsi szavazati jogának a megvonását, de ez, amíg nincs Magyarországon katonai diktatúra, aligha valószínű. Orbán tehát akár el is engedheti a bizottság felszólításait a füle mellett - egy hazugsággal több vagy kevesebb, sag schon. És neki odakint már úgyis mindegy. Az elmúlt nyolc hónap féktelensége nemzetközi reputációját összeomlasztotta, és alaposan megtizedelte a barátait is: a sok ilyen-olyan konzervatív párti Spitzbube most ugyan próbál jó képet vágni eddigi kis lieblingje viselt dolgaihoz, ám mihelyst elfordulnak, alig is próbálják leplezni undorukat.
De még ha marad is a médiatörvény - a megsértői tudni fogják, hogy a jog mellettük áll. És hogy az az állam, amely büntetni fogja őket azért, mert élnek alapvető jogaikkal, nemcsak a szólás szabadságának és a szabad véleménynyilvánításnak, de az Európai Uniónak is az ellensége.
